A Vértes rejtelmei

2012. szeptember 8.: A Vértes rejtelmei

Az idei indián nyár igazán szépre sikerült, de ez nemcsak a jó idő miatt volt így! Gyönyörű és tartalmas napot töltöttünk a Vértes hegységben barangolva. Martin Edit vezetésével először Pázmándra vitt utunk, ahol a vízimalmot néztük meg a Bágyom-pataknál. Sajnos, az idei aszályos nyár után nem volt víz a malom-patakban, de az épületet megcsodálhattuk. A vízimalom mindig szerepet játszott Pázmánd történetében. 1665-ben Jakusics György a komáromi jezsuita rendháznak adományozta a települést. Amikor a törökök elmentek 1688 után a jezsuiták elkezdték építeni a templomot és rendházat. A törökök szinte mindenkit lemészároltak a falu lakosai közül, majd felgyújtották a falut. Tótokat és rácokat telepítettek be, így növekedett a népesség. Ekkor kezdték el építeni a Bágyom-patak partján a vízimalmot. 1782-es térképen már szerepelt a vízimalom. Hegyi János és családja egy kirándulásuk alkalmával értek el a patakhoz és ott felidézve gyermekkori emlékeit az akkor még működő vízimalomról, kereste annak nyomait. Lyka Döme földesúr halála után 1938-ban a malmot Arnold Kálmán, a falu utolsó molnárja vette meg és használta 1951-ig. A malmot nem államosították. A folyamatos állagromlás miatt az 1970-es években elbontották az épületet. Több múzeumból és levéltárból sikerült összegyűjtenie az anyagot, de végül az alaprajzokon kívül megkapta a malom 1932-es műszaki leírását és engedélyezési okirat másolatait is, így megkezdődhetett a munka. Hegyi Jánosék 1998-ban megvették a területet és felkutatták a malom nyomait. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium segítségével elvégezték a patakmeder-rendezést, a mederburkolást, a zsilip és a gépház megépítését. Köszönet érte, hogy egy újabb feledésbe merült emlék, egy szelet a múltunkból, ismét láthatóvá vált.

A Vízimalom megtekintése után felkapaszkodtunk a Zsidókő-hegyre, ahol megnéztük a hármas keresztet, melyet Pázmánd társadalmi szervezetei segítségével 1998-ban építettek újjá (a régit 1956-ban lerombolták).

Túra következett: Kőhányáspusztáról Gántra mentünk. A „puszta” híven takarta a látnivalót illetve annak hiányát. Monoton, vízért kiáltó tájat láttunk, a Nap is melegen sütött. Nem csoda, hogy Gántra érve a sörözőbe vezetett utunk, hogy szomjunkat oltsuk. Miután megpihentünk, Mór felé vettük az irányt, ahol a Lamberg kastélyt néztük meg (kívülről) és sétáltunk a parkjában.

A törökök kiűzése után a volt Móri járást egy Hochburg nevű udvari szállító vásárolta meg, akinek az egyik lányát gróf Lamberg Ferenc Antal vette feleségül. A németországi eredetű gróf Lamberg család tagjai közül 1764-ben Lamberg Ferenc Antalt, 1791-ben pedig Lamberg Fülöp Józsefet honosították Magyarországon. A fent említett gróf elhatározta, hogy kastélyt építtet. Fellner Jakab megtervezte és felépítette a barokk stílusú kastélyt 1762-1766 között.

Következő állomásunk Kisbér volt, a Makett-park, ahol a Mini Magyarországot tekinthettük meg. Egész pontosan 42 nevezetes műemléket kicsiben, a kisbéri tó partján kiépített parkban.

Újra buszra szálltunk, de csak a szomszéd településig, Ászárig utaztunk. A község Árpád-kori település, de már a csiszolt kőkorban, majd a bronzkorban és a késői vaskorban is lakott település volt. Területén közép-avarkori leleteket is találtak. A római korban is már jelentős település, a hadi úthálózat egyik kiemelkedő jelentőségű csomópontja volt. A gazdag szórványleletek bizonyítják, hogy Ászár e korban fontos állomás volt, melynek egyik tárgyi bizonyítéka az itt előkerült i.u. 148-ból származó római katonai diploma (égetett cserép), mely az illír nép azal törzsének megtelepedését bizonyítja, mely jelenleg a British Múzeum tulajdona. A településről származó másik jelentős lelet 1960-ban az új általános iskola alapozásakor előkerült un. „ászári ezüst kincs”, mely most a Nemzeti Múzeumban található.

Ászár egyik nevezetessége az 1863-ban épült szabadkéményes konyhával és kemencével rendelkező lakóház / tájház.

 E mellett található a Mini Skanzen, amelyben különböző korokból származó (paraszt) házak méretarányos, fa-lunak berendezett makettjeit tekinthettük meg. Igazán különleges látnivaló volt, köszönet érte!

Lassan vége felé közeledett a kirándulás. Hazafelé még megálltunk Tatabányánál, újra megcsodáltuk a Turulmadarat. Újra, hiszen már többször láttuk, de mindig lenyűgöz bennünket méreteivel: Törtkőből rakott csonka gúla talapzaton áll, a szobor nagyméretű, kiterjesztett szárnyú, nyitott csőrű bronz madár, szárnyának fesztávolsága 15 méter. Európa egyik legnagyobb madárszobra. Karmai közt kardot tart, fején stilizált, aranyozott, magyar szent korona.

A Turulmadár története:

Kézai Simon krónikája szerint Árpád vezér seregei a mai Tatabánya (akkor Bánhida) területén győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait 907-ben.

Készítette: Bottyán Éva

Beszámoló letöltése pdf-ben

Fürdőtúra Szeliden

2012. augusztus 4.: Fürdőtúra Szeliden

Egynapos kirándulást tettünk a Duna-Tisza-közén, végre-valahára napsütésben, sőt szinte kánikulában. Mivel legutóbbi kirándulásunk alkalmával nem tudtunk fürdeni a Balcsiban, most kárpótolt bennünket az idő.

Először Dömsödre vezetett utunk, ahol Petőfi fáját néztük meg.

Dömsöd község környékén már a legrégibb időkben is kiváló gyümölcsöt termeltek. Néhány dokumentum a község nevét is ebből származtatja. Az oklevelekben említett Demsed, Dumsud, majd 1271-ben kelt irat szerint Gumschud a gyümölcsöd szóval volna azonos. Az utolsó Árpád házi királyok idején királynői birtok volt. 1424-ben Zsigmond király adományozta Czilley Borbálának Hunyadi János kormányzása idején. Dömsöd Kalmár Dénes udvari ember tulajdonában volt. Mátyás király halála után pedig 1492-ben a Rozgonyi család volt itt a földbirtokos. A török hódoltság alatt sokat szenvedett a község népe. A törökök kiűzése után a gróf Koháry család kapja birtokul, ők a Beleznay családnak adták zálogba, majd a Podmaniczky család birtoka volt egészen az 1848-as szabadságharc idejéig.

Dömsöd két községből, Dab és Dömsöd egyesítéséből jött létre 1939. január 1-jén.

A Petőfi-fa egy a Duna partján megtalálható hatalmas tölgyfa, amelynek lombja árnyékában vetette a költő papírra "Piroslik már a fákon a levél" című csodálatos költeményét.

Következő uticélunk Apajpuszta volt, ahol már vártak bennünket  kupica pálinkával és meleg pogácsával. A csikósok lovon kísérték buszunkat a lovasszekerekhez. „Járművet” váltottunk: a szekéren zötykölődve ízelítőt kaptunk az Alföldi rónaságból, a szikes talajból. Csodálatosan ráhangolt minket a csikósbemutatóra, ami maradandó élményt adott.

                   „Méneseknek nyargaló futása

                   Zúg a szélben, körmeik dobognak,

                   S a csikósok kurjantása hallik

                   S pattogása hangos ostoroknak.”

Az apajpusztai lovasbemutató után (ahol a lovak még „futballoztak” is) Tassra mentünk. Szerencsénk volt, mert a zsilipelést is láthattuk, jártunk Csepel sziget déli csücskén és végül egy kis pihentető sörözés, kávézás következett.

A település első írásos említése, Tas néven 1325 körüli. Nevét valószínűleg Árpád fejedelem unokájáról, Tas vezérről kapta, akinek itt lehetett egyik szállása. Területe az Árpád-korban Fejér, majd Solt vármegyéhez tartozott. A 13. század végén a királyi tárnokok és ételhordók lakhelye volt. A 14. században a Tassi nemeseké. A török időket átvészelte, az 1690–1695-ös összeírásban kisnemesek lakta nemesi község volt. A 18. században több nemesi családnak is részbirtoka. A 19. században tűzvész, árvíz, kolera pusztította. A vasút a település határában 1882-ben épült meg. A ráckevei Duna-ág torkolatánál 1926–1929 között épült meg a zsilip és egy kisebb vízerőmű, utóbbi gépészeti berendezéseit az 1956-os jeges árvíz lerombolta, később sem állították helyre.

Ezután Soltra vezetett utunk, ahol egy gólyafészekben egy nagycsaládos gólyapárt láttunk a „gyerekekkel”, majd a Vécsey emlékparkban tettünk egy sétát. A település neve Árpád vezér fiának nevéből ered. Solt jelentése "fejedelmi származású". A régészek szerint már az őskorban éltek itt emberek, erre haladt a Pannóniából Dáciába vezető kereskedelmi útvonal. Városként először 1348-ban említik.

Most már igazán nagyon melegen sütött a Nap, igyekezett kárpótolni bennünket a múltkori borongós kirándulás miatt. Tehát következett a FÜRDÉS! A Szelidi tó vize kellemes volt, a Nap meleg, a sör hideg, mi kellhet még egy ilyen szép kirándulás végén? A lemenő Nap látványa még elkísért bennünket, mikor hazafelé megpihentünk kissé Dunaújvárosban.

Készítette: Bottyán Éva

A beszámoló letöltése pdf-ben