Kirándulás a Garda-tóhoz Szlovénián keresztül.

 2014. június 21. és 28. között egy 8 napos túrán vettünk részt.  Autóbuszunk szombat reggel indult Csepelről és Szlovénián keresztül kívántuk elérni az Alpok déli lejtőit.  Tornyiszentmiklósnál léptük át a határt, és integettünk a lendvai várnak, melyet most nem tudtunk közelebbről m
egnézni. Autóbuszunk hátsó kereke Maribor közelében mondta fel a szolgálatot. Szerencsénkre egy kamion szerviz közelében voltunk, és szombat délben még nem zárták be a műhelyt. A szlovén szerelők nagyon gyorsan kicserélték a kereket, és másfél óra késéssel folytathattuk az utunkat, most már pótkerék nélkül.

A ljubljanai csúcsforgalmat kikerülve Domzale városnál fordultunk Jesenice felé, hogy elérjük a Triglavi Nemzeti Parkot, mely természetvédelmi terület, és itt van Szlovénia legmagasabb csúcsa a 2864 méter magas Triglav. A Sava Dolinka mentén haladva megálltunk Dovje helység közelében, ahol a helység plébánosa, vagy polgármesterének a szobra áll. (Foglalkozása nem világos, ugyanis a német nyelvű Wikipédia mást ír, mint az angol). Jacob Aliaz (1945-1927), sokat tett a környezetéért, utakat építtetett, hogy a Triglav elérhető legyen a turisták részére.

Krjanska Gorán áthaladva elmentünk a Jasna tóhoz, mely mellett egy hegyi kecske szobra áll. Itt megcsodálhattuk, hogy a tavat tápláló kis hegyi pataknak, a Pisnicának mekkora árterülete van, bár most csak a bokánkat moshattuk volna csak meg benne.

Estére megérkeztünk Fusine-be, a Tavisio melletti kis faluba, az Albergo al Sole szállodához, ahol jó vacsora várt bennünket. Még aznap felfedeztük a közelünkben lévő bájos St Leonard templomot, ahol a másnapi Úr napi misére készültek. 1364-ben emelték az első kápolnát ezen a helyen, azóta többször renoválták. Fusine az első világháború végéig Ausztriához tartozott Weissenfels néven.

Másnap felmentünk a Lussari hegyre a Tarvisiotól 4 km-re lévő felvonóval. Az 1760 méter magas hegyről szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Szent hegynek is nevezik, mert kereszt és templom is áll a tetőn. A 11 órakor kezdődő szent misére már gyülekezetek ottlétünkkor a hívők, a kórus gyakorolt, és a hegytetőn 6 havasi kürtös emelte a hangulatot. A népviseletbe öltözött asszonyok elmondták, hogy azelőtt nemcsak a templom körül volt körmenet, hanem a hegy aljából. A templom falán a karintiai Kulturverein táblája hirdeti, hogy itt a lakosok német nyelvűek voltak: „Kanal-völgy, a hazánk voltál, és az is maradsz”

Innen Sella Nevea-hoz igyekeztünk. Az odavezető út félelmetesen szép szerpentineken, alagutakon, és szédítő magasságban halad. Utunk annál is izgalmasabb volt, hogy az út kezdetén tábla jelezte, hogy munkálatok miatt az út le van zárva. Érdeklődésünkre egy munkavezető azt tanácsolta, hogy próbáljuk ki, mert ő nem tudja, meddig lehet menni, egy másik autós viszont állította, hogy Sella Neveáig nincs lezárva az út. Így eljutottunk a felvonóig, ahol az a tábla fogadott, hogy július 12. és szeptember 14. között működik csak a felvonó.

Innen megint bizonytalanok voltunk, hogy folytathatjuk-e utunkat Tarvisio-ba, mert volt, aki azt mondta, hogy az út le van zárva, de volt, aki aznap reggel ezen az úton jött fel. Bátrak voltunk és el is jutottunk a Predil-i tóhoz. (más néven Raibl tó). Gyönyörködtünk ennek a tengerszemnek a csodálatosan tiszta, kék színű vizében és egy kis sétát is tettünk a tó körül.

Következő megállónk a Fusinei tavak voltak. A magas vízállás miatt nehéz volt megkerülni a tavat, ezért a csapat egy része inkább a közeli vendéglőben való pihenést választotta.

A harmadik napon szándékoztunk elérni a Garda-tavat. A távolság mintegy 400 km, amit 5,5 óra alatt meg lehet tenni, de ez túl egyszerű lett volna. Mi beiktattuk útvonaltervünkbe az Alpokat, és a Dolomitokat, így nehéz, de gyönyörű utat tettünk meg. Fusinéból a Karavankákat elhagyva mentünk Pontebba érintésével a Júlia Alpok déli részére. A Tagliamento folyó széles, kavicsos medre jelezte, mekkora ár önti el ezt a vidéket nagyobb esőzésnél vagy hóolvadáskor, de jelenleg csak egy patak folydogált a mederben. Maningo-nál elértük a Dolomitokat és megkezdtük utunkat a szerpentinekkel dúsan ellátott hegyek között. Szép látványt nyújtott a Barcis tó (Lago di Barcis).

Torrente Cellina után elértük a Vajont gátat. Ez a hely arról nevezetes, hogy 1963. október 9.-én, amikor már fel akarták avatni, a mellette lévő hegy megcsúszott és több ezer tonna föld csúszott a tóba. Az ár 3 falut elmosott. 1910 ember lelte halálát, ezek közül 487 volt 15 évalatti gyermek. Még mai is láthatóak az áldozatok nevei kis zászlócskákon. Bár a gát nem sérült meg túlságosan, és ma is áll, erőműként nem használják.

Longarone-nál értük el a Piave folyót. Folytatva utunkat a szerpentineken elhaladtunk  a Pontesei tó mellett (Lago di Pontesei) és megálltunk egy foto stopp-ra Zoldo Alto-ban. Ez a település 1178 méter magasan fekszik, és 1605 és 1773-méter magas hegyek veszik körül.  A Fiorentina völgyben tovább haladva elértünk az 1350 méter magasan fekvő Selva sul Cadore településre. mely a hegyi faluk minden báját megőrizte.

A Pordoi hágó 2239 méter magas. Mellette 3181 és 3150 méter magas hegyek. Eljutottunk a hágó csúcsára, de olyan sűrű eső fogadott, hogy a panorámát csak elképzelni tudtuk. Innen leereszkedtünk Canazei városba, ahol sikerült néhány dolgot bevásárolni, illetve a fagylaltját megkóstolni.

Bár főútvonalon haladtunk Trento felé, de a Dolomitokban vezető utak szokatlanok a sík vidékhez szokott magyaroknak. Másfél órán keresztül mentünk a hegy oldalába vájt úton: alattunk több száz méteres szakadék, felettünk, magas hegyek. Szépen megmunkált szőlőket láttunk, nem lehetett könnyű a meredek hegyoldalt megművelni. Trento után Láttuk a bájos vizi várat a Tobblino tóba benyúlóan, de megállni már nem volt idő, mert várt bennünket a vacsora. Bezzeccában volt a szállásunk, Albergo Maggiorina.

A negyedik napon bizonytalanná vált az időjárás. A meteorológia csak délutánra jelzett esőt, ezért délelőtt mentünk fel a Monte Baldo-ra a Malcesine-ból induló felvonón. Érdekes volt a felmenetel, mert a kabinunk egy teljes fordulatot tett meg menet közben. Mikor kiszálltunk, akkora köd fogadott, hogy a tájból semmit sem láttunk. Megnéztük a jak és láma istállókat. Gyönyörű, puha sálakat, sapkákat lehetett venni, melyek láma szőrből készültek. A 2218 méter magas hegyen gyermekjátszótér, és nyugágyak várták a turistákat, de az időjárás nem volt kedvező.

Leereszkedve megnéztük a várost és a várat, és nagyot fagyiztunk. A várban természetrajzi, történelmi kiállítások vannak. Látható a tóból kiemelt velencei hajó egy darabja. 1438-ban Velence és Milánó csatázott a Garda-tó birtoklásáért. A velenceiek szárazföldön szállították ide hadiflottájukat és nagy csatát vívtak a milánóiakkal. Érdekesen mutatja be a kiállítás az akkori szokásokat, több nyelven, mikrofonba a szereplők maguk beszélik el, mit, és hogyan tettek.

A Garda-tó északi részén helyezkedik el Riva del Garda városa. Nevezetességei a Scaglieri által épített erőd a November 3-a téren, a Mount Rocchetta-n tornyosuló, 1508-ban épült bástya. A Torre Apponale tornyot először 1273-ban említették, de valószínűleg ennél korábban építették

Az Inviolata templom Trentino tartomány egyik legszebb temploma. A harangtorony elkülönül a nyolcszögletű építménytől. Középen egy barokk freskó található: Mária megkoronázása a mennyekben.

Szállásunk  Bezzecca a Ledro tótol 1 km-re volt, így hazafelé minden nap láthattuk a gyönyörű kis tavat. A bátrabbak lábat is mostak benne.

Az ötödik napra megérkezett az igazán rossz idő. Erre a napra terveztük a Garda-tó körbejárását. Kihagytuk Torbole-ban a kilátó pontot. Zuhogó eső ellenére megálltunk Garda városában. Megnéztük a város nevezetességeit, a kapitány palotáját, a 18. századi-Mária mennybemenetele plébániatemplomot sétáltunk a magnólia soron, a kikötőben, és miután bőrig áztunk kerestünk egy múzeumot. Megtaláltuk az olajfeldolgozást bemutató múzeumot, mely egy magántulajdonban lévő létesítmény, és így ebédidőben is fogadtak bennünket. Sok érdekes dolgot megtudtunk az olajfákról, az olajbogyó feldolgozásáról, és végül megkóstolhattuk finom termékeiket. Ezek után vásároltunk is.

Délutánra az idő is kiderült, Sirmione-ben felmentünk a várba, sétáltunk a városban, megnéztük a XIV. században épült Santa Maria Maggiore plébánia templomot. Sétáltunk az elegáns üzletek között. Itt is finom volt a fagylalt és óriási adagokat adtak. A kis félsziget bejárása után buszra ültünk, és egymás után következtek a Garda-tó városai. Decensione a legnagyobb a tóra épült városok közül. A Garda-tó nyugati oldalán az út közvetlenül a part mellé építették, és mintegy 70 alagúton vezet keresztül. Szép kilátás nyílik a Garda-tóra. Salto városa arról híres, hogy Mussolinit ide száműzték és itt alapította meg Hitlerhez húzó mini birodalmát.

 Linetto citromfáiról nevezetes és egy kis sétát is tettünk a festői falucskában.

Hazafelé a természet kárpótolt bennünket a sok eső miatt egy kettős szivárvánnyal, mely egészen a Ledro tóig leért.

A hatodik napot a Garda-tó északi részén töltöttük el. Riva del Garda-nál mentünk fel a Tenno tóhoz. A meredek hegyoldalon megtett kanyarok után úgy tűnt, hogy nagyon magasan vagyunk, pedig csak 570 méter magasan van a tó. Csodálatosan tiszta, szép színű vizében volt, aki meg is fürdött. Ezután elsétáltunk Ville del Monte városkába. A bevezető út egy barlangszerű utca, a tetőt fagerendák védik a beomlástól. A Misone hegy déli lejtőin épült kőházak szorosan egymás mellett vannak és évszázadok óta szinte semmit sem változtak. A szűk utcákban sétálva a középkorban érezhettük magunkat. Olvashattuk a falakon Longobardo Rotari király 643-ban kelt rendeleteit, a részegesek dalait, és egyéb turistacsalogató kellékeket.

A helyi múzeumban kiállítást láthattunk a 100 éve megkezdődött világháború eseményeiről, a villámháborúnak indult harc állóháborúvá alakult, és ez a helyi lakosokat is súlyosan érintette.

Lejjebb ereszkedve bementünk a Varone vízeséshez, melynek érdekessége, hogy egy barlangban látható és 90 méter magasból ömlik alá a víz. A parkban arborétum található. Ez a turisztikai látványosság régóta ismert. Thomas Mann itt írta a Varázshegy egy részét. A park a Bozoni fívérek tulajdonában van. Érdekesnek találtam azt a táblát, mely szerint Ferencz József a Párizsi Világkiállításon nyújtott teljesítményéért a veronai selyemgyáros Pietro Bozzoni-t lovaggá üti. A szöveg így kezdődik: Mi, első Ferenc József, az Isten kegyelméből Ausztria császára, Magyarország apostoli királya, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlovénia, Galícia, Lodoméria és Illiria királya, Ausztria főhercege, Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyerország, Karintia, Krajna, Bukovina. Felső és Alsó Szilézia hercege, Erdély nagyhercege, Morvaország őrgrófja, Habsburg és Tirol fejedelmi grófja, stb. stb. Ebből is látható, mennyire kiterjedt volt a Habsburg birodalom a XIX. század végén.

Innen nem messze emelkedik Arco vára egy 120 méter magas sziklán. A meleg ellenére többen vállalkoztunk arra, hogy felmenjünk a várba. Ma már csak néhány terme maradt épen, melyben középkori freskó látható .A többi fal romos állapotban van, de amikor 1495-ben Albrecht Dürer a várat lefestette, még szebben nézett ki- Most a szép panorámában gyönyörködhettünk.

Hazatérve még Bezzecca-ban is tettünk egy kis sétát. Megcsodáltuk a 24 órán keresztül nyitva tartó tejboltot, vagyis egy tej automatát, majd egy barlangból nyíló csigalépcsőn felmentünk a bezzeccai csata emlékére állított templomhoz és emlékműhez. 1866 július 21.-én Garibaldi seregei sikeresen verték vissza itt az osztrák támadást és védték meg a várost. Jártunk a lövészárkokban, bunkerekben is.

A hetedik napon elmentünk Veronába. Bementünk az Arénába. A jó visszhangot bemutatandó egy-egy kórus énekelt, de kinn a téren is hallhattunk rezes bandát (gyerekekből állt a zenekar és trikóikkal a zöld fehér piros trikolórt formázták. A szűk utcákon rengeteg turista tolongott, pedig szezon sem volt. Júlia házához is nehéz volt hozzáférni. Megnéztük a Szent Anasztázia templomot, a dómot, végig sétáltunk az Adige partján. Miután jól elfáradtunk, ismét buszra szálltunk, és irány a tenger: Jesolo.

Jó időnk volt, meleg volt a tenger, jót fürödtünk. Estére Fusinébe értünk, korábbi szállásunkra.

Az utolsó nap ismét Szlovéniában telt el. A triglavi nemzeti parkban elmentünk a Vintgard szoroshoz. Kellemes séta a gyorsan futó patak mellett, deszkapallókkal, lépcsőkkel kiépített úton. Oda-vissza 3,5 km, könnyen megtehető távolság. Karon ülő gyermekekkel is sétáltak a magas sziklák tövében.

Innen nem messze van a bledi tó. A tó közepén kis sziget, a tó partján meredek szikla tetején a vár szép látnivaló. Üdülő és szórakozó hely, kellemes időtöltési lehetőségek.

Sajnos, Maribort nem tudtuk megnézni, de helyette ismét fánkoztunk az autós pihenőben.

Innen aztán már hazafelé vettük utunkat és csak Nagykanizsán, a Tesco-nál álltunk meg egy rövid pihenőre.

Sz.I.

A beszámoló itt letölthető