2013. november 8 – 10.: Szurdok-nézőben
Ausztriában
Három napos kiránduláson vettünk részt Kőszegen és környékén,
valamint Ausztriában. Ez alatt a három nap alatt volt részünk napsütésben,
ködben és esőben, de legfőképpen sok szép látnivalóban.
Első napunkon gyönyörű napsütéses időben Pannonhalmán, az Apátságban jártunk.
Idegenvezetéssel csodáltuk meg a Bazilikát, az Altemplomot és a Könyvtárat,
melyben közel 300 ezer kötetet tárolnak. A Bazilika az Apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait
rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben
kibocsátott adomány-levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy
az Apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el.
Nagycenk volt a következő megállóhelyünk, ahol a Széchenyi
kastélyt és a Széchenyi Mauzóleumot láttuk.
Gróf Széchényi Antal generális 1741-ben helyezte át székhelyét
Nagycenkre, ahol nagyjából 1750-re készült el a kastély-együttes és a
franciakert. Széchényi Ferenc végrendeletében megosztotta birtokait két fia
között: Nagycenk és Kiscenk Széchenyi Istvánnak jutott. Széchenyi István
külföldön szerzett tapasztalatait felhasználva mintagazdaságot hozott létre az
1820-ban átvett birtokon. A kastélyt 1834–1840 között Hild Ferdinánd soproni
építésszel átépíttette. A korban még ritka fürdőszobákat és a vízöblítéses
vécét őszintén megcsodálta az országgyűlési követség. A következő birtokos, Széchenyi Béla
(Széchenyi István fia) az angolparkot dendrológiai kertté formálta. A kastély a
második világháborúban súlyosan megsérült.
A Széchenyi-család mauzóleuma történelmi zarándokhely.
Az évszázados hársfák árnyékában, a kriptaépületben alussza örök álmát
Széchenyi István, a legnagyobb magyar. Kapuja két hatalmas dór oszlop között
nyílik. A bejárat felett látható orgona az 1800-as évekből származik és egykor
Liszt Ferenc is játszott rajta.
A kripta lejárata fölött ez olvasható:
Voltunk, mint
ti,
lesztek, mint
mi,
por és hamu.
A sírbolt belső részében áll Széchenyi Pál kalocsai
érsek tölgyfa koporsója. A mumifikálódott holttestet a család 1810-ben
helyeztette ide a sopronbánfalvi pálos templom kriptájából.
Közeledvén Kőszegre, ahol a szállásunk volt, megálltunk még Sopronban
egy kis városnézésre. Kőszegre már sötétben érkeztünk meg. Gyorsan kipakoltunk
és mentünk az Arany Strucc étterembe vacsorázni.
Kőszeg gazdag múltja révén sokszor jelentős szerepet töltött
be Magyarország és Ausztria történelmében. Vas vármegyében egyedüliként már
1328-ban királyi városi címet kapott. 1532-ben Jurisics Miklós várkapitány
megvédte városát a török elleni támadástól, ezáltal megakadályozva
Nyugat-Magyarország és Bécs elfoglalását. A város sikeres helytállása először
hírnevet, majd a gazdaság felvirágzását hozta el. Mivel ezt követően a háborúk
már elkerülték, mára országunk műemlékekben egyik leggazdagabb városa lett.
Második napunkon szomorúan konstatáltuk, hogy az idő
elromlott. Borongós, ködös, esős reggelre ébredtünk. Ettől függetlenül izgatottan
vártuk ausztriai szurdok-néző programunkat. A Myrafalle vízesés és Steinwandklamm szurdok
Alsó-Ausztriában, Bécstől nem messze található.
Szurdokbeli kirándulásunk felejthetetlen volt. Az út
egy részében mindkét kezünkre szükségünk volt, sőt, időnként négykézláb mentünk
egy-egy meredekebb terepen, de a látvány mindenért kárpótolt bennünket!
Az út végén egy barlanghoz jutottunk, melyen
keresztül kellett mennünk. A barlangban korom sötét volt, csak a kiépített
kötél-korlát adott némi támpontot, hogy merre kell mennünk. Nagyon izgalmas
volt!
Miután megmásztuk a hegyet, lefelé jöttünk a Myrafalle vízesés mentén. A látvánnyal
nem tudtunk betelni!
Sajnos, az idő egyre rosszabbra fordult, eleredt az
eső is. De ez a nap még tartogatott számunkra egy szép élményt.
A Hohe Wand
Természeti Park 800 és 1.135 méter közötti magasságban elterülő erdős fennsík,
mely jól kiépített úttal, sziklás ösvénnyel és sok kilátóterasszal rendelkezik.
Mivel az idő párás, ködös volt, a teraszokról a panoráma sejtelmes, olykor
félelmetes, de mindenképpen gyönyörű volt!
Utolsó napunkon ismét átléptük az osztrák határt: Írott-kő volt az úti cél. Első említése
a XIV. századból származik, akkoriban Fenyőhegyként emlegették. A XVII.
században a Szálkő nevet kapta a csúcs. A mai Írott-kő nevet egyes
feltételezések szerint az itt áthaladó Batthyány-Esterházy határ feliratozott
határkövéről kapta. A Kilátótorony közepén határkő jelzi a trianoni osztrák-magyar
határt. A Kilátó bejárata az osztrák oldalon van. A vasfüggöny idején a Kilátó
épületét a drótkerítés kikerülte és osztrák oldalon hagyta, látogatása is csak
onnan történhetett.
Írott-kőtől túraképpen – akinek kedve volt –
lemehetett Velemre, vagy a buszunk elvitte oda.
Velem község és környéke lakott volt már az újkőkorban is.
A tárgyi emlékek legjelentősebb lelőhelye a község feletti 582 méter magas
Szent Vid-hegy. Itt egy, az i. e. XIII-XI. század idején kialakult, őskori
erődített telep maradványait tárták fel, amely a hegyek alján futó kereskedelmi
utat felügyelte. A közelben talált réznek és antimonnak köszönhetően kiemelkedő
jelentőségű fémfeldolgozó és fémműves telep alakult ki az erődítmény aljában.
Nem csak izgalmas történelme, de érintetlen vidéki bája is magával ragadott
bennünket. Szinte mindegyik háznál árultak szelídgesztenyét, melynek sokan nem
tudtunk ellenállni.
A túra után igazán jól esett egy lazító, pihentető
fürdő a győri termálfürdőben.
Készítette: Bottyán Éva
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés