Késő ősz a Pilisben

2012. november 17: Késő ősz a Pilisben

Kissé borongós, ködös késő őszi napon indultunk kirándulni a Pilisi hegységbe. Busszal mentünk Dobogókőig, ahonnan a Malom-patak mentén túráztunk egészen Dömösig. 

A túra elég hosszú volt és a terep sem volt könnyű, de az erdő páratlan szépségű volt. A délelőtt folyamán a nap is kisütött, a pára felszállt és az őszi napsugár bearanyozta az erdőt és a lehullott faleveleket.

 

Nem csak ekkora gombát láttunk az erdőben, hanem foltos szalamandrával és kecskékkel is „találkoztunk”.

Dömösre megérkezve újra buszra szálltunk és Visegrád felé vettük az irányt. Mogyoróhegyen a Vadasparkban tettünk egy sétát, bár sajnos kevés állat mutatta magát az évnek ebben a szakaszában.

  

Mivel ilyenkor már rövidek a nappalok és hamar besötétedik, Esztergomba, a Bazilikához már szürkületben érkeztünk. A kivilágított Mária Valéria híd és a Duna túlpartján Párkány fényei lenyűgöztek bennünket, csakúgy mint a Bazilika szépsége, melyet belülről is megcsodáltunk.

Mivel időközben teljesen besötétedett, haza-indultunk. Még megálltunk egy rövid esti városnézésre Szentendrén és elköszöntünk ettől a naptól és ettől a kirándulástól – egészen a következőig.

Készítette: Bottyán Éva

A beszámoló letöltése pdf-ben

Őszi színek a Balatonfelvidéken

2012. október 20 – 22.: Őszi színek a Balatonfelvidéken

 Még mindig tartott az indián nyár, amikor három napot a Balaton környékén töltöttünk. Sokat túráztunk, a szokottnál talán többet is, de nagyon jólesett a mozgás a természetben. A fák már szép színesek voltak, a nyárias meleg viszont rácáfolt erre. Szinte nem is tudtuk, melyik évszakban is járunk.

Először a Magas-Bakonyban, Bakonybélben túráztunk a Hubertlaki tóhoz (más néven: Bakonyi "Gyilkos-tó").

A Hamuházi-séd forrásai által táplált, mesterséges gáttal elzárt völgyben található a tó. Csillogó víztükrét meg-megszakítják a tóból kiálló elárasztott fák csonkjai. A tó környékén gőtéket és más ritka kétéltűeket , vizi vadmadarakat figyelhetünk meg. A nevét a közelben található Hubertlakról kapta, ahol korábban az Esterházy család tulajdonában lévő vadászkastély állt, ez az 1900-as évek második felében leégett, és helyére vadászházat épített az erdőgazdaság, mely ma kulcsos-házként üzemel. A hely csendjével és varázsával méltán adózik a több, mint ezer éve a vadászok védőszentjeként tisztelt Szent Hubertus emléke előtt. Az addig kicsapongó életet élő hercegi sarj nagypénteken, egy vadászat alkalmával fénylő keresztet pillantott meg egy gyönyörű szarvas agancsai között. E jel hatására megtért, előbb remete, majd pap, végül pedig püspök lett, akit már a X. században a vadászok védőszentjévé választottak.

A gyönyörű tó után újabb szép látvány várt bennünket Tihanyban. Igaz, hogy a levendula-mezőből már nem sokat láttunk, hiszen ilyenkor már elvirágzott, de nagyon szép panorámában gyönyörködhettünk a Külső- illetve a Belső-tóról. A tihanyi levendulás, a Tihanyi-félszigeten elterülő, Magyarország első ipari célú nagy levendulaültetvénye, melynek köszönhetően a levendula napjainkra meghatározó szimbóluma lett, mind Tihanynak, mind a félszigetnek. Tihany a speciális, félsziget-jellegének köszönhetően a mérések szerint az egyik leggazdagabb hely Magyarországon a napsütéses órák számát tekintve, míg a csapadékmennyiségéről pont az ellenkezője mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a levendulának. 

Így vált a Tihanyban telepített levendula világhírűvé, mivel minőségét tekintve még a Franciaországban termesztett levendulánál is jobb lett. A Balaton tektonikai süllyedésekkel keletkezett mintegy 25 ezer évvel ezelőtt. Ebbe nyúlik be a Tihanyi-félsziget, amely a tavat két medencére osztja. A táj arculatát a vulkanikus erők évmilliókkal ezelőtt alakították ki, amelyről napjainkban a két óriási méretű kaldera tanúskodik. E krátermaradványokban alakult ki két lefolyástalan tó, a Belső-tó és a Külső-tó.

  

Az első napra ennyi túra és ennyi szépség elég is volt, elindultunk hát, hogy elfoglaljuk szállásunkat Tapolcán, a Diákszálláson. A bőséges és ízletes vacsora után még összegyűltünk egy kis tere-ferére.

Második napunk első programja a Rezi vár megtekintése volt. A Balatontól északnyugati irányban, Rezi település határában, a Keszthelyi-hegység egyik 427 méter magas sziklaormának kiugró részét koronázzák meg Rezi várának kőfalai. A korabeli források szerint Rezi uradalmát 1282-ben Árpád-házi IV. László király a Hernád folyó menti Boldogkőért cserébe adta át a Tomaj nembeli Tiba előkelőnek, akitől fegyveres erővel ragadta el Péc nembeli Apor. Nagy valószínűséggel Apor báró parancsára emelték Rezi várának korai magját, hogy a földesúr innen uralhassa elorozott új birtokát. Mindhiába, hiszen elhunytáig fiú utódot nem hagyott hátra, így a rezi várbirtok visszakerült a királyi kamara kezelésébe. Évszázadokon keresztül omladoztak falai, mígnem a 2000. esztendőben megkezdődtek a régészeti feltárások és helyreállítások.

A vár „elfoglalása” után megálltunk Szigligeten, benéztünk a Süllőfesztiválra. Azonban a hatalmas tömeget látva nem sokáig maradtunk, elindultunk Balatonedericsre, az Afrika Múzeumba. Megalapítása a híres afrika-kutató, neves vadász, a néhai Dr. Nagy Endre érdeme, akinek a kastély sokáig vadászotthona volt. A múzeumban található közel 4 évtized gyűjtő-munkájának gyümölcse, a rengeteg európai és afrikai trófea. Itt láthatóak a benszülöttek használati tárgyai, vadász és harci eszközei, az afrikai népek kultúráját reprezentáló bútorok, népművészeti  tárgyak. Nagy Endre dolgozószobájában személyes tárgyai, kedvenc fegyverei és vadászfelszerelése látható. A múzeumot egy kisebb állatkert veszi körül, ahol megtalálható hazánk jellegzetes állatai mellett az afrikai élővilág számtalan faja. Emberközelben él a vaddisznó család, bivalycsorda, zebra, tevék.

A túratársak közül néhányan már jártak itt két évvel ezelőtt (szintén a csapattal), ezért akik most nem akartak bejönni a múzeumba, azokat az autóbusz elvitte Balatongyörökre, a Szépkilátóhoz. Egykor Kápolna-dombnak hívták, mert aljában a domonkos rendiek kolostora állt. A domb alján található, a II. századból származó római villát, a hozzá tartozó fürdőt és Római-forrást az 1940-es években kezdték el feltárni.

A késő délutánt a Tapolcai Tavasbarlangban töltöttük, amit csónakkal jártunk be. Ez az ország egyetlen barlangja, amelyet csónakkal járhatnak be a látogatók. 1903-ban kútásás közben fedezeték fel a barlangot, amelynek a 13,7 millió éves kőzetébe a feltörő melegvíz alakított ki járatokat. A barlang száraz ágában kisebb szoba nagyságú teremek láthatók. A vizes ág 200 méterét víz alatti reflektorok világítják meg, csónakkal körútvonalon bejárható. A barlang vize 18-20 fokos, a csónakázó rész vízmélysége 70-120 cm, a hőmérséklet a barlangban egész évben 20 fok körüli. Azt hiszem, nem csak a gyerekeknek volt hatalmas élmény bejárni a sejtelmesen megvilágított barlang-labirintusokat!

A „barlang-túra” után hazasétáltunk a szállásra, de közben megtekintettük Tapolca nevezetességét, a Malom-tavat. Mediterrán házaival, a malomépülettel és a tó szépen parkosított környezetével a tapolcai Malom-tó hazánk egyik leghangulatosabb városrésze. A régészeti kutatások azt  igazolják,  hogy a Templomdomb az i. e. 5 évezredtől lakott hely volt és ezen a részen alakult ki a középkori Tapolca központja is.

 

Utolsó napunkon „bemelegítésként” megnéztük Monostorapátiban a víztározót, azután Vinyére vettük az irányt, ahonnan a Cuha-völgyében túráztunk egészen Csesznekig. Akik nem vállalták a kb. 10 km-es túrát, azokat az autóbusz elvitte Csesznekig, ahol a várat lehetett bebarangolni, vagy a kőmosó szurdokban lehetett egy kisebb túrát tenni. Bármerre is vette valaki az irányt, mindenképpen szép élményekkel gazdagodott.

A Magas-Bakony egyik méltán közkedvelt kirándulóhelye ez a sziklás Cuha-völgy: vadregényes, eldugott, vízmosá-sokkal tarkított. A völgy északi kijáratának közelében található  a hírhedt bakonyi betyár, Savanyú Jóska búvóhelyeként elhíresült Betyárpamlag-barlang, az éltető vizet adó, a természet tiszta ízét jelentő Kőpince-forrás, a Zörög-tető, valamint az Ördög-rét, mely talán a Cuha-patak legszebb szurdoka, bejáratánál a Zsiványbarlanggal, mely sziklaüreg egykor az üldözőbe vett betyárok számára szolgált menedékként.

A Cseszneki vár az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bana nembeli Jakab báró, kardhordozó-mester emeltette egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A XIV. század elején a Csák nemzetség vásárolta meg, tőlük cserével Anjou Károly király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért. A 16. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek (Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével) végvárként védelmezte az országot. Életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól ittasan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva meggyújtotta a kanócot, mire a löveg szétrobbant, megölve mindkettőjüket. A várban az 1810. évi földrengés nagy károkat okozott, majd az 1820-as tűzvész következtében minden fa tartószerkezete kiégett, mely meghozta a vár végső leromlását. Az 1970-es évek óta vallatják romjait a régészek, egyúttal helyreállítási munkákat végezve a csodálatos tájban emelkedő cseszneki váron.

A vár tövében lévő sörözőben pihentünk egy keveset és hazaindultunk. Megint gazdagabbak lettünk néhány szép élménnyel a három nap alatt.

Készítette: Bottyán Éva

A beszámoló letöltése pdf-ben

A Cserhát szépségei

2012. október 6.: A Cserhát szépségei

Gyönyörű őszi napunk volt ezen a szombaton. Először Alsópetényből akartunk tenni egy túrát az erdőben, de lekanyarítottak egy darabot az erdőből és elkerítették (nyilván megvették), ezért odébbálltunk. Meg sem álltunk Bánkig, ahol sétáltunk egyet a Bánki-tó körül.

A tó gyönyörű volt. Szépen karbantartották a tavat és környékét, így az élővilág is megmutatta magát. A tóra vonatkozó legkorábbi írásos feljegyzés 1820-ból származik. Ebben a következő található: „Van itt a' falu mellett egy álmélkodásra méltó tó, melyet a' köznép Tenger Szemének nevez”.

1991-re vize fürdésre alkalmatlanná vált. A bánki önkormányzat 2001–2002-ben állami támogatással rehabilitálta a tavat: iszapkotrást és partrendezést végeztek, valamint bővítették a tó területét.

Ipolyszög következett, ahonnan mintegy 6 km-es túrával eljutottunk Balassagyarmatra, ahol a Nyírjesben sétáltunk. Az Ipolyszög melletti erdőben olyan hatalmas gomba-mezőt láttunk gyönyörű tarka gombákkal, hogy a lélegzetünk is elállt. Néhány túratársunk – akik ismerték a gombafajtákat – őzlábgombát szedtek. Bizton állíthatom, hogy túratársaink jól ismerték a gombákat, mert e sorok írója már jóízűen el is fogyasztotta az őzlábgombás rántottát.

Pösténypuszta következett, ahol átsétáltunk az új Ipoly-hídon (Katalin-híd) Szlovákiába. A hídról leérve megláttunk szlovák oldalon egy romos gőzmalmot, mely felkeltette érdeklődésünket és közelebbről is megnéztük. Nagyon siralmas látványt nyújtott, sajnos hagyták teljesen lepusztulni. 

A pösténypusztai híd megépítésének fő célja az volt, hogy elősegítsék a két ország határ menti régióiban, továbbá a közös határvonalon lévő, elszigetelt települések fejlődését. Ennek érdekében Szécsény-Pösténypuszta és Pető (Petov) között, a közúti kapcsolat helyreállítása érdekében egy 75,6 méter hosszú közúti hidat építettek, valamint kétoldali kapcsolódó úthálózat valósult meg. 

Továbbutaztunk Szécsénybe. A város már az őskorban egyike volt a legrégibb ipolyvölgyi telepeknek. A Kerekdombon a csont- és kőkor emberei telepedtek volt meg, a Danda-Szemetjén és a Dögtér mellett a bronzkor lakói, a Kőhegyén és a Strázsapart alatt a vaskor népe. Szécsény nevét 1219-ben említették először az oklevelekben, részben a Kacsics nemzetség birtokaként, részben pedig a nógrádi várszerkezethez tartozó helyként. 

Az Ipoly-völgy szélén, a folyó hajdani teraszának peremén állt egykor a vár. Építésének pontos ideje nem ismert, egy 1461-ben keltezett oklevél már megemlékezik róla. Egykor a ferences templomot és a kolostort is magába foglalta. A 16. század második felében Disznóssy Ferenc várkapitány felgyújtatta. Az egykori gótikus vár falainak maradványát a Forgách-kastély építéséhez használták fel. A külső tornyokkal, széles árkokkal és palánkkal erősített várból csak falrészek, a kilátónak használt északnyugati sarokbástya és a 10 m átmérőjű, kör alakú északkeleti sarokbástya (Bástyamúzeum) maradt meg.

Forgách-kastély a magyar vidéki barokk építészet értékes emléke. Az épület előzménye, a középkori várkastély 1456-ban már állt. A mai barokk kastélyt a Forgách család 1753-1763 táján építtette. A francia háború idején ideiglenesen katonai kórháznak használták. Forgách Zsigmondot 1602-ben, a tizenöt éves háború alatt nevezték ki a szécsényi végvár kapitányává. Ezzel együtt ő lett a település földesura is. A későbbi években ő és utódai több környékbeli birtokot szereztek meg. Az uradalom 1846-ig maradt a család kezén, akkor Pulszky Ferenc vette meg Szécsényt a kastéllyal együtt.

Utolsó programunk igazán nagy hatással volt ránk. A Nap éppen lemenőben volt, csodálatosan bearanyozva Szurdokpüspökiben a Szentkereszt-kutat.

Egyszer régen, nagyon régen,

Több ezer év rejtekében,

Istenanyánk leszállt, megpihent,

A mai Nógrád megyében, a Zagyva völgyében,

A Mátra alja egyik csendes szegletében.

Nyugalomra lelt sok holló kíséretében.

Készítette: Bottyán Éva

Beszámoló letöltése pdf-ben