2012. november 23., péntek

Késő ősz a Pilisben


2012. november 17: Késő ősz a Pilisben

Kissé borongós, ködös késő őszi napon indultunk kirándulni a Pilisi hegységbe. Busszal mentünk Dobogókőig, ahonnan a Malom-patak mentén túráztunk egészen Dömösig. 

A túra elég hosszú volt és a terep sem volt könnyű, de az erdő páratlan szépségű volt. A délelőtt folyamán a nap is kisütött, a pára felszállt és az őszi napsugár bearanyozta az erdőt és a lehullott faleveleket.
 



Nem csak ekkora gombát láttunk az erdőben, hanem foltos szalamandrával és kecskékkel is „találkoztunk”.











Dömösre megérkezve újra buszra szálltunk és Visegrád felé vettük az irányt. Mogyoróhegyen a Vadasparkban tettünk egy sétát, bár sajnos kevés állat mutatta magát az évnek ebben a szakaszában.










  
Mivel ilyenkor már rövidek a nappalok és hamar besötétedik, Esztergomba, a Bazilikához már szürkületben érkeztünk. A kivilágított Mária Valéria híd és a Duna túlpartján Párkány fényei lenyűgöztek bennünket, csakúgy mint a Bazilika szépsége, melyet belülről is megcsodáltunk.


Mivel időközben teljesen besötétedett, haza-indultunk. Még megálltunk egy rövid esti városnézésre Szentendrén és elköszöntünk ettől a naptól és ettől a kirándulástól – egészen a következőig.

Készítette: Bottyán Éva




Őszi színek a Balatonfelvidéken


2012. október 20 – 22.: Őszi színek a Balatonfelvidéken

 Még mindig tartott az indián nyár, amikor három napot a Balaton környékén töltöttünk. Sokat túráztunk, a szokottnál talán többet is, de nagyon jólesett a mozgás a természetben. A fák már szép színesek voltak, a nyárias meleg viszont rácáfolt erre. Szinte nem is tudtuk, melyik évszakban is járunk.
Először a Magas-Bakonyban, Bakonybélben túráztunk a Hubertlaki tóhoz (más néven: Bakonyi "Gyilkos-tó").
A Hamuházi-séd forrásai által táplált, mesterséges gáttal elzárt völgyben található a tó. Csillogó víztükrét meg-megszakítják a tóból kiálló elárasztott fák csonkjai. A tó környékén gőtéket és más ritka kétéltűeket , vizi vadmadarakat figyelhetünk meg. A nevét a közelben található Hubertlakról kapta, ahol korábban az Esterházy család tulajdonában lévő vadászkastély állt, ez az 1900-as évek második felében leégett, és helyére vadászházat épített az erdőgazdaság, mely ma kulcsos-házként üzemel. A hely csendjével és varázsával méltán adózik a több, mint ezer éve a vadászok védőszentjeként tisztelt Szent Hubertus emléke előtt. Az addig kicsapongó életet élő hercegi sarj nagypénteken, egy vadászat alkalmával fénylő keresztet pillantott meg egy gyönyörű szarvas agancsai között. E jel hatására megtért, előbb remete, majd pap, végül pedig püspök lett, akit már a X. században a vadászok védőszentjévé választottak.

A gyönyörű tó után újabb szép látvány várt bennünket Tihanyban. Igaz, hogy a levendula-mezőből már nem sokat láttunk, hiszen ilyenkor már elvirágzott, de nagyon szép panorámában gyönyörködhettünk a Külső- illetve a Belső-tóról. A tihanyi levendulás, a Tihanyi-félszigeten elterülő, Magyarország első ipari célú nagy levendulaültetvénye, melynek köszönhetően a levendula napjainkra meghatározó szimbóluma lett, mind Tihanynak, mind a félszigetnek. Tihany a speciális, félsziget-jellegének köszönhetően a mérések szerint az egyik leggazdagabb hely Magyarországon a napsütéses órák számát tekintve, míg a csapadékmennyiségéről pont az ellenkezője mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a levendulának. 
Így vált a Tihanyban telepített levendula világhírűvé, mivel minőségét tekintve még a Franciaországban termesztett levendulánál is jobb lett. A Balaton tektonikai süllyedésekkel keletkezett mintegy 25 ezer évvel ezelőtt. Ebbe nyúlik be a Tihanyi-félsziget, amely a tavat két medencére osztja. A táj arculatát a vulkanikus erők évmilliókkal ezelőtt alakították ki, amelyről napjainkban a két óriási méretű kaldera tanúskodik. E krátermaradványokban alakult ki két lefolyástalan tó, a Belső-tó és a Külső-tó.
  
Az első napra ennyi túra és ennyi szépség elég is volt, elindultunk hát, hogy elfoglaljuk szállásunkat Tapolcán, a Diákszálláson. A bőséges és ízletes vacsora után még összegyűltünk egy kis tere-ferére.


Második napunk első programja a Rezi vár megtekintése volt. A Balatontól északnyugati irányban, Rezi település határában, a Keszthelyi-hegység egyik 427 méter magas sziklaormának kiugró részét koronázzák meg Rezi várának kőfalai. A korabeli források szerint Rezi uradalmát 1282-ben Árpád-házi IV. László király a Hernád folyó menti Boldogkőért cserébe adta át a Tomaj nembeli Tiba előkelőnek, akitől fegyveres erővel ragadta el Péc nembeli Apor. Nagy valószínűséggel Apor báró parancsára emelték Rezi várának korai magját, hogy a földesúr innen uralhassa elorozott új birtokát. Mindhiába, hiszen elhunytáig fiú utódot nem hagyott hátra, így a rezi várbirtok visszakerült a királyi kamara kezelésébe. Évszázadokon keresztül omladoztak falai, mígnem a 2000. esztendőben megkezdődtek a régészeti feltárások és helyreállítások.

A vár „elfoglalása” után megálltunk Szigligeten, benéztünk a Süllőfesztiválra. Azonban a hatalmas tömeget látva nem sokáig maradtunk, elindultunk Balatonedericsre, az Afrika Múzeumba. Megalapítása a híres afrika-kutató, neves vadász, a néhai Dr. Nagy Endre érdeme, akinek a kastély sokáig vadászotthona volt. A múzeumban található közel 4 évtized gyűjtő-munkájának gyümölcse, a rengeteg európai és afrikai trófea. Itt láthatóak a benszülöttek használati tárgyai, vadász és harci eszközei, az afrikai népek kultúráját reprezentáló bútorok, népművészeti  tárgyak. Nagy Endre dolgozószobájában személyes tárgyai, kedvenc fegyverei és vadászfelszerelése látható. A múzeumot egy kisebb állatkert veszi körül, ahol megtalálható hazánk jellegzetes állatai mellett az afrikai élővilág számtalan faja. Emberközelben él a vaddisznó család, bivalycsorda, zebra, tevék.

A túratársak közül néhányan már jártak itt két évvel ezelőtt (szintén a csapattal), ezért akik most nem akartak bejönni a múzeumba, azokat az autóbusz elvitte Balatongyörökre, a Szépkilátóhoz. Egykor Kápolna-dombnak hívták, mert aljában a domonkos rendiek kolostora állt. A domb alján található, a II. századból származó római villát, a hozzá tartozó fürdőt és Római-forrást az 1940-es években kezdték el feltárni.



A késő délutánt a Tapolcai Tavasbarlangban töltöttük, amit csónakkal jártunk be. Ez az ország egyetlen barlangja, amelyet csónakkal járhatnak be a látogatók. 1903-ban kútásás közben fedezeték fel a barlangot, amelynek a 13,7 millió éves kőzetébe a feltörő melegvíz alakított ki járatokat. A barlang száraz ágában kisebb szoba nagyságú teremek láthatók. A vizes ág 200 méterét víz alatti reflektorok világítják meg, csónakkal körútvonalon bejárható. A barlang vize 18-20 fokos, a csónakázó rész vízmélysége 70-120 cm, a hőmérséklet a barlangban egész évben 20 fok körüli. Azt hiszem, nem csak a gyerekeknek volt hatalmas élmény bejárni a sejtelmesen megvilágított barlang-labirintusokat!


A „barlang-túra” után hazasétáltunk a szállásra, de közben megtekintettük Tapolca nevezetességét, a Malom-tavat. Mediterrán házaival, a malomépülettel és a tó szépen parkosított környezetével a tapolcai Malom-tó hazánk egyik leghangulatosabb városrésze. A régészeti kutatások azt  igazolják,  hogy a Templomdomb az i. e. 5 évezredtől lakott hely volt és ezen a részen alakult ki a középkori Tapolca központja is.
 


Utolsó napunkon „bemelegítésként” megnéztük Monostorapátiban a víztározót, azután Vinyére vettük az irányt, ahonnan a Cuha-völgyében túráztunk egészen Csesznekig. Akik nem vállalták a kb. 10 km-es túrát, azokat az autóbusz elvitte Csesznekig, ahol a várat lehetett bebarangolni, vagy a kőmosó szurdokban lehetett egy kisebb túrát tenni. Bármerre is vette valaki az irányt, mindenképpen szép élményekkel gazdagodott.
A Magas-Bakony egyik méltán közkedvelt kirándulóhelye ez a sziklás Cuha-völgy: vadregényes, eldugott, vízmosá-sokkal tarkított. A völgy északi kijáratának közelében található  a hírhedt bakonyi betyár, Savanyú Jóska búvóhelyeként elhíresült Betyárpamlag-barlang, az éltető vizet adó, a természet tiszta ízét jelentő Kőpince-forrás, a Zörög-tető, valamint az Ördög-rét, mely talán a Cuha-patak legszebb szurdoka, bejáratánál a Zsiványbarlanggal, mely sziklaüreg egykor az üldözőbe vett betyárok számára szolgált menedékként.
A Cseszneki vár az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bana nembeli Jakab báró, kardhordozó-mester emeltette egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A XIV. század elején a Csák nemzetség vásárolta meg, tőlük cserével Anjou Károly király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért. A 16. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek (Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével) végvárként védelmezte az országot. Életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól ittasan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva meggyújtotta a kanócot, mire a löveg szétrobbant, megölve mindkettőjüket. A várban az 1810. évi földrengés nagy károkat okozott, majd az 1820-as tűzvész következtében minden fa tartószerkezete kiégett, mely meghozta a vár végső leromlását. Az 1970-es évek óta vallatják romjait a régészek, egyúttal helyreállítási munkákat végezve a csodálatos tájban emelkedő cseszneki váron.
A vár tövében lévő sörözőben pihentünk egy keveset és hazaindultunk. Megint gazdagabbak lettünk néhány szép élménnyel a három nap alatt.

Készítette: Bottyán Éva

A Cserhát szépségei


2012. október 6.: A Cserhát szépségei

Gyönyörű őszi napunk volt ezen a szombaton. Először Alsópetényből akartunk tenni egy túrát az erdőben, de lekanyarítottak egy darabot az erdőből és elkerítették (nyilván megvették), ezért odébbálltunk. Meg sem álltunk Bánkig, ahol sétáltunk egyet a Bánki-tó körül.
A tó gyönyörű volt. Szépen karbantartották a tavat és környékét, így az élővilág is megmutatta magát. A tóra vonatkozó legkorábbi írásos feljegyzés 1820-ból származik. Ebben a következő található: „Van itt a' falu mellett egy álmélkodásra méltó tó, melyet a' köznép Tenger Szemének nevez”.



1991-re vize fürdésre alkalmatlanná vált. A bánki önkormányzat 2001–2002-ben állami támogatással rehabilitálta a tavat: iszapkotrást és partrendezést végeztek, valamint bővítették a tó területét.
Ipolyszög következett, ahonnan mintegy 6 km-es túrával eljutottunk Balassagyarmatra, ahol a Nyírjesben sétáltunk. Az Ipolyszög melletti erdőben olyan hatalmas gomba-mezőt láttunk gyönyörű tarka gombákkal, hogy a lélegzetünk is elállt. Néhány túratársunk – akik ismerték a gombafajtákat – őzlábgombát szedtek. Bizton állíthatom, hogy túratársaink jól ismerték a gombákat, mert e sorok írója már jóízűen el is fogyasztotta az őzlábgombás rántottát.

Pösténypuszta következett, ahol átsétáltunk az új Ipoly-hídon (Katalin-híd) Szlovákiába. A hídról leérve megláttunk szlovák oldalon egy romos gőzmalmot, mely felkeltette érdeklődésünket és közelebbről is megnéztük. Nagyon siralmas látványt nyújtott, sajnos hagyták teljesen lepusztulni. 

A pösténypusztai híd megépítésének fő célja az volt, hogy elősegítsék a két ország határ menti régióiban, továbbá a közös határvonalon lévő, elszigetelt települések fejlődését. Ennek érdekében Szécsény-Pösténypuszta és Pető (Petov) között, a közúti kapcsolat helyreállítása érdekében egy 75,6 méter hosszú közúti hidat építettek, valamint kétoldali kapcsolódó úthálózat valósult meg. 

Továbbutaztunk Szécsénybe. A város már az őskorban egyike volt a legrégibb ipolyvölgyi telepeknek. A Kerekdombon a csont- és kőkor emberei telepedtek volt meg, a Danda-Szemetjén és a Dögtér mellett a bronzkor lakói, a Kőhegyén és a Strázsapart alatt a vaskor népe. Szécsény nevét 1219-ben említették először az oklevelekben, részben a Kacsics nemzetség birtokaként, részben pedig a nógrádi várszerkezethez tartozó helyként. 


Az Ipoly-völgy szélén, a folyó hajdani teraszának peremén állt egykor a vár. Építésének pontos ideje nem ismert, egy 1461-ben keltezett oklevél már megemlékezik róla. Egykor a ferences templomot és a kolostort is magába foglalta. A 16. század második felében Disznóssy Ferenc várkapitány felgyújtatta. Az egykori gótikus vár falainak maradványát a Forgách-kastély építéséhez használták fel. A külső tornyokkal, széles árkokkal és palánkkal erősített várból csak falrészek, a kilátónak használt északnyugati sarokbástya és a 10 m átmérőjű, kör alakú északkeleti sarokbástya (Bástyamúzeum) maradt meg.
Forgách-kastély a magyar vidéki barokk építészet értékes emléke. Az épület előzménye, a középkori várkastély 1456-ban már állt. A mai barokk kastélyt a Forgách család 1753-1763 táján építtette. A francia háború idején ideiglenesen katonai kórháznak használták. Forgách Zsigmondot 1602-ben, a tizenöt éves háború alatt nevezték ki a szécsényi végvár kapitányává. Ezzel együtt ő lett a település földesura is. A későbbi években ő és utódai több környékbeli birtokot szereztek meg. Az uradalom 1846-ig maradt a család kezén, akkor Pulszky Ferenc vette meg Szécsényt a kastéllyal együtt.
Utolsó programunk igazán nagy hatással volt ránk. A Nap éppen lemenőben volt, csodálatosan bearanyozva Szurdokpüspökiben a Szentkereszt-kutat.

Egyszer régen, nagyon régen,
Több ezer év rejtekében,
Istenanyánk leszállt, megpihent,
A mai Nógrád megyében, a Zagyva völgyében,
A Mátra alja egyik csendes szegletében.
Nyugalomra lelt sok holló kíséretében.


Készítette: Bottyán Éva

2012. október 25., csütörtök

A Vértes rejtelmei


2012. szeptember 8.: A Vértes rejtelmei

Az idei indián nyár igazán szépre sikerült, de ez nemcsak a jó idő miatt volt így! Gyönyörű és tartalmas napot töltöttünk a Vértes hegységben barangolva. Martin Edit vezetésével először Pázmándra vitt utunk, ahol a vízimalmot néztük meg a Bágyom-pataknál. Sajnos, az idei aszályos nyár után nem volt víz a malom-patakban, de az épületet megcsodálhattuk. A vízimalom mindig szerepet játszott Pázmánd történetében. 1665-ben Jakusics György a komáromi jezsuita rendháznak adományozta a települést. Amikor a törökök elmentek 1688 után a jezsuiták elkezdték építeni a templomot és rendházat. A törökök szinte mindenkit lemészároltak a falu lakosai közül, majd felgyújtották a falut. Tótokat és rácokat telepítettek be, így növekedett a népesség. Ekkor kezdték el építeni a Bágyom-patak partján a vízimalmot. 1782-es térképen már szerepelt a vízimalom. Hegyi János és családja egy kirándulásuk alkalmával értek el a patakhoz és ott felidézve gyermekkori emlékeit az akkor még működő vízimalomról, kereste annak nyomait. Lyka Döme földesúr halála után 1938-ban a malmot Arnold Kálmán, a falu utolsó molnárja vette meg és használta 1951-ig. A malmot nem államosították. A folyamatos állagromlás miatt az 1970-es években elbontották az épületet. Több múzeumból és levéltárból sikerült összegyűjtenie az anyagot, de végül az alaprajzokon kívül megkapta a malom 1932-es műszaki leírását és engedélyezési okirat másolatait is, így megkezdődhetett a munka. Hegyi Jánosék 1998-ban megvették a területet és felkutatták a malom nyomait. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium segítségével elvégezték a patakmeder-rendezést, a mederburkolást, a zsilip és a gépház megépítését. Köszönet érte, hogy egy újabb feledésbe merült emlék, egy szelet a múltunkból, ismét láthatóvá vált.
A Vízimalom megtekintése után felkapaszkodtunk a Zsidókő-hegyre, ahol megnéztük a hármas keresztet, melyet Pázmánd társadalmi szervezetei segítségével 1998-ban építettek újjá (a régit 1956-ban lerombolták).
Túra következett: Kőhányáspusztáról Gántra mentünk. A „puszta” híven takarta a látnivalót illetve annak hiányát. Monoton, vízért kiáltó tájat láttunk, a Nap is melegen sütött. Nem csoda, hogy Gántra érve a sörözőbe vezetett utunk, hogy szomjunkat oltsuk. Miután megpihentünk, Mór felé vettük az irányt, ahol a Lamberg kastélyt néztük meg (kívülről) és sétáltunk a parkjában.
A törökök kiűzése után a volt Móri járást egy Hochburg nevű udvari szállító vásárolta meg, akinek az egyik lányát gróf Lamberg Ferenc Antal vette feleségül. A németországi eredetű gróf Lamberg család tagjai közül 1764-ben Lamberg Ferenc Antalt, 1791-ben pedig Lamberg Fülöp Józsefet honosították Magyarországon. A fent említett gróf elhatározta, hogy kastélyt építtet. Fellner Jakab megtervezte és felépítette a barokk stílusú kastélyt 1762-1766 között.
Következő állomásunk Kisbér volt, a Makett-park, ahol a Mini Magyarországot tekinthettük meg. Egész pontosan 42 nevezetes műemléket kicsiben, a kisbéri tó partján kiépített parkban.
Újra buszra szálltunk, de csak a szomszéd településig, Ászárig utaztunk. A község Árpád-kori település, de már a csiszolt kőkorban, majd a bronzkorban és a késői vaskorban is lakott település volt. Területén közép-avarkori leleteket is találtak. A római korban is már jelentős település, a hadi úthálózat egyik kiemelkedő jelentőségű csomópontja volt. A gazdag szórványleletek bizonyítják, hogy Ászár e korban fontos állomás volt, melynek egyik tárgyi bizonyítéka az itt előkerült i.u. 148-ból származó római katonai diploma (égetett cserép), mely az illír nép azal törzsének megtelepedését bizonyítja, mely jelenleg a British Múzeum tulajdona. A településről származó másik jelentős lelet 1960-ban az új általános iskola alapozásakor előkerült un. „ászári ezüst kincs”, mely most a Nemzeti Múzeumban található.
Ászár egyik nevezetessége az 1863-ban épült szabadkéményes konyhával és kemencével rendelkező lakóház / tájház.
 E mellett található a Mini Skanzen, amelyben különböző korokból származó (paraszt) házak méretarányos, fa-lunak berendezett makettjeit tekinthettük meg. Igazán különleges látnivaló volt, köszönet érte!


Lassan vége felé közeledett a kirándulás. Hazafelé még megálltunk Tatabányánál, újra megcsodáltuk a Turulmadarat. Újra, hiszen már többször láttuk, de mindig lenyűgöz bennünket méreteivel: Törtkőből rakott csonka gúla talapzaton áll, a szobor nagyméretű, kiterjesztett szárnyú, nyitott csőrű bronz madár, szárnyának fesztávolsága 15 méter. Európa egyik legnagyobb madárszobra. Karmai közt kardot tart, fején stilizált, aranyozott, magyar szent korona.
A Turulmadár története:
Kézai Simon krónikája szerint Árpád vezér seregei a mai Tatabánya (akkor Bánhida) területén győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait 907-ben.

Készítette: Bottyán Éva


Fürdőtúra Szeliden


2012. augusztus 4.: Fürdőtúra Szeliden

Egynapos kirándulást tettünk a Duna-Tisza-közén, végre-valahára napsütésben, sőt szinte kánikulában. Mivel legutóbbi kirándulásunk alkalmával nem tudtunk fürdeni a Balcsiban, most kárpótolt bennünket az idő.
Először Dömsödre vezetett utunk, ahol Petőfi fáját néztük meg.
Dömsöd község környékén már a legrégibb időkben is kiváló gyümölcsöt termeltek. Néhány dokumentum a község nevét is ebből származtatja. Az oklevelekben említett Demsed, Dumsud, majd 1271-ben kelt irat szerint Gumschud a gyümölcsöd szóval volna azonos. Az utolsó Árpád házi királyok idején királynői birtok volt. 1424-ben Zsigmond király adományozta Czilley Borbálának Hunyadi János kormányzása idején. Dömsöd Kalmár Dénes udvari ember tulajdonában volt. Mátyás király halála után pedig 1492-ben a Rozgonyi család volt itt a földbirtokos. A török hódoltság alatt sokat szenvedett a község népe. A törökök kiűzése után a gróf Koháry család kapja birtokul, ők a Beleznay családnak adták zálogba, majd a Podmaniczky család birtoka volt egészen az 1848-as szabadságharc idejéig.
Dömsöd két községből, Dab és Dömsöd egyesítéséből jött létre 1939. január 1-jén.
A Petőfi-fa egy a Duna partján megtalálható hatalmas tölgyfa, amelynek lombja árnyékában vetette a költő papírra "Piroslik már a fákon a levél" című csodálatos költeményét.
Következő uticélunk Apajpuszta volt, ahol már vártak bennünket  kupica pálinkával és meleg pogácsával. A csikósok lovon kísérték buszunkat a lovasszekerekhez. „Járművet” váltottunk: a szekéren zötykölődve ízelítőt kaptunk az Alföldi rónaságból, a szikes talajból. Csodálatosan ráhangolt minket a csikósbemutatóra, ami maradandó élményt adott.



                   „Méneseknek nyargaló futása
                   Zúg a szélben, körmeik dobognak,
                   S a csikósok kurjantása hallik
                   S pattogása hangos ostoroknak.”

Az apajpusztai lovasbemutató után (ahol a lovak még „futballoztak” is) Tassra mentünk. Szerencsénk volt, mert a zsilipelést is láthattuk, jártunk Csepel sziget déli csücskén és végül egy kis pihentető sörözés, kávézás következett.

A település első írásos említése, Tas néven 1325 körüli. Nevét valószínűleg Árpád fejedelem unokájáról, Tas vezérről kapta, akinek itt lehetett egyik szállása. Területe az Árpád-korban Fejér, majd Solt vármegyéhez tartozott. A 13. század végén a királyi tárnokok és ételhordók lakhelye volt. A 14. században a Tassi nemeseké. A török időket átvészelte, az 1690–1695-ös összeírásban kisnemesek lakta nemesi község volt. A 18. században több nemesi családnak is részbirtoka. A 19. században tűzvész, árvíz, kolera pusztította. A vasút a település határában 1882-ben épült meg. A ráckevei Duna-ág torkolatánál 1926–1929 között épült meg a zsilip és egy kisebb vízerőmű, utóbbi gépészeti berendezéseit az 1956-os jeges árvíz lerombolta, később sem állították helyre.
Ezután Soltra vezetett utunk, ahol egy gólyafészekben egy nagycsaládos gólyapárt láttunk a „gyerekekkel”, majd a Vécsey emlékparkban tettünk egy sétát. A település neve Árpád vezér fiának nevéből ered. Solt jelentése "fejedelmi származású". A régészek szerint már az őskorban éltek itt emberek, erre haladt a Pannóniából Dáciába vezető kereskedelmi útvonal. Városként először 1348-ban említik.





Most már igazán nagyon melegen sütött a Nap, igyekezett kárpótolni bennünket a múltkori borongós kirándulás miatt. Tehát következett a FÜRDÉS! A Szelidi tó vize kellemes volt, a Nap meleg, a sör hideg, mi kellhet még egy ilyen szép kirándulás végén? A lemenő Nap látványa még elkísért bennünket, mikor hazafelé megpihentünk kissé Dunaújvárosban.

Készítette: Bottyán Éva

2012. július 28., szombat

A Balaton minket vár




A Balaton biztosan várt bennünket, de nem strandidővel! Sajnos, csak lábat áztattunk benne, mert az idő nem volt túl kegyes hozzánk, de ne szaladjunk ennyire előre! Nézzük sorban, merre is jártunk ezen a mérsékelten napsütéses szombati napon?
Veszprém felé vettük az irányt. Először túrázni akartunk, reménykedve abban, hogy délutánra strandidő lesz.

A cél az Endrődi Sándor kilátó elérése volt. A kilátótorony 1972-ben épült és Endrődy Sándorról, a XIX. század híres költőjéről nevezték el, aki Alsóőrsön élt. A fából készült építmény erkélyéről páratlan kilátás nyílik a Bakonyra és a Balaton keleti medencéjére. A kilátóhoz a Csopakról induló, a Nosztori völgyön át vezető, majd az erdőben folytatódó kék jelzésű túraútvonalat követve jutottunk el. 

Paloznakra érve láttuk, hogy a Tájház udvarán pezsgő élet folyt: a gyerekeket a fazekasság rejtelmeibe avatták be lelkes hagyományőrzők, és akik nem túráztak, a Tájházat is megnézhették. 

Ezen a vidéken mintegy ötezer évvel ezelőtt már megjelentek különféle embercsoportok. Az őskori emberek a Tódi-dülő vízforrásainak közelében földbe ásott lakásokban laktak, melyek nyomait és újkőkori cserépedények maradványait találták meg a régészek. Kitűnő éghajlata miatt folyamatosan lakott terület volt az ókorban is. Paloznak határában két római kori tanyagazdaság (villa rustica) maradványai kerültek elő. A falu nevének etimológiája szláv eredetű lakosságra utal: a „loznik” szó szőlőskertet jelent, a „po loznik” szláv nyelven annyit tesz, hogy „a szőlőskertek alatt". A honfoglalás idején az Árpád-ház uralta a környék birtokait, ebből az időből 1914-ben egy lovas-sír maradványai kerültek elő. Az első ismert magánoklevél 1079-ből Guden vitéz végrendelete, melyben László király vitéze Paloznakon fekvő javait királyi engedéllyel a veszprémi egyházra hagyja.

A lakóház a XIX. sz. elején épült. A kiállítási anyag egy XIX. századi református parasztcsalád életét mutatja be.
Következő úti célunk Balatonalmádi volt, ahol a Szent Imre plébániatemplomot és a Szent Jobb kápolnát néztük meg.

Az Almádi központjában lévő Szent Imre plébániatemlom 1930-ban épült Medgyasszay István tervei alapján. A templom különös értéke, hogy az erdélyi építészet hagyományait követi, de tömegében meghatározó a vöröskő-architektúra

A templom mellett áll az 1956-ban a budai várból áthelyezett Szent Jobb kápolna, Róth Miksa – Szent Istvánt ábrázoló – aranymozaikjával és Szent István jobbjának egy fragmentumával.
Mivel a strandidő továbbra is váratott magára, ezért csak lábat áztattunk a Balcsiban Balatonfűzfőnél, a Tobruki Strandon. Néhányan lángost ettek, söröztek, egyszóval azért elütöttük az időt. 
 A „strandolás” után választani lehetett a veszprémi városnézés és a Veszprémi Állatkert megtekintése között.


Készítette: Bottyán Éva

Beszámoló letöltése pdf-ben