Kárpátalja

Bottyán Évi túratársnőnk 2 fős Kárpátaljai utat átadna. Ár megbeszélés szerint.

Időpont: 2013.05.30-06.02.

Akit érdekel hívja Évit a 30/488-9666 számon.

ÚTLEVÉL SZÜKSÉGES!

Túrázás a Gerecsében

2013. 05. 04.

Ezen a verőfényes szombaton Komárom megyében, a Gerecse hegységben túráztunk. Első állomásunk Gyermely volt. Egy rövid túra végén feljutottunk a Kálvária dombra, ahonnan pompás panorámában gyönyörködtünk.

Innen Gyarmatpusztára vezetett utunk, ahol Sándor Móric Mauzóleumát láttuk. Sajnos, nem tudtunk bemenni, pedig nagyon szívesen megnéztük volna belülről is!

Gyermely és környéke az itt talált régészeti leletek tanúsága szerint már az ősidők óta lakott helyek közé számítható. A Nemzeti Múzeumban őrzik az itt talált késő bronzkori leleteket, s római kori tárgyi emlékeit is, többek között azt a határában talált két római síremléket, melyeket – a felirat tanúsága szerint – két római polgárjogot nyert avarisk polgárnak emeltek egykor. Gyermelyhez tartozó, vele szomszédos település Gyarmatpuszta, mely először 1247-ben szerepel az oklevelekben Gormoth néven. Ez a település a magyar Gyarmat törzsbeliek telephelye volt. A török időkben Gyarmat is elpusztult, és lakosait később a szomszédos településekről telepítették ide. A Sándor-családé lett, majd Metternich Paula lett tulajdonosa.

Vadaskertjében egy XIX. században épített vadászkastély van. A közeli kápolna gyönyörű rokokó oltára és faragott padjai az olaszországi Velencéből származnak. Kriptájába temették el Sándor Móricot, az "ördöglovas"-t. A kápolna mögötti kriptában pedig – gazdájának akarata szerint – kedvenc lovát, Tatárt helyezték el.

Túra következett, mégpedig nem is kicsi: Tornyópusztáról Tatabányáig, a Szanatóriumig gyalogoltunk közel 9 km-t.

Agostyánban az Arborétumot néztük meg. A terület különlegességét már az Esterházyak is felismerték, és hozzáértő szemmel választották ki, telepítették be a szlavóntölgyeket és vörösfenyőket 1912-ben. Ezek ma az arborétum legidősebb fái. A telepítés alapját mégis a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztálya által 1953-ban meghirdetett a „Honosítás alatt álló fás növények ökológiai, élettani és rendszertani vizsgálata” c. pályázat képezte. Megfelelő termőhelyi viszonyokat keresve jutottak el a Tatától 5 km-re fekvő Agostyán határába, a Bocsájtó-völgybe. Tehát az arborétum alapvetően fatermesztési kísérleti céllal létesült. A 31 hektáros területen közel 380 örökzöld és 40 lomblevelű fa- és cserjefaj található.  Az arborétumban jelenleg 293 különböző fásszárú növény található. Az 1950-60-as években telepített fák mára jelentős méreteket értek el, és impozáns látványt nyújtanak. Az országban egyedülálló módon több fenyőféléből kisebb erdőt láthat az, aki ellátogat ide. A bejáratnál szépen kidolgozott székely kapu látható, melyet 1980-ban az erdész fafaragó tábor tagjai készítettek.

Pihenőt a Római völgyi horgásztó melletti „kortyoldában” tartottunk. A Római-tó (régi nevén Agostyáni-tó), Komárom-Esztergom megyében, Tata központjától 2 km-re Agostyán irányában található a Gerecse lábánál. A Római völgyben elterülő tiszta vizű forrásokból eredő tó a vidék egyik legszebb tava. Visszatérő forrásokban bővelkedő a terület, mely érezhető a tó vízminőségének javulásában is. A tó gyökerei visszanyúlnak egészen a római korig, amikor is római kori telepesek, leszolgált római katonák éltek itt.  A tó i.sz. 150-től létezik. 1968-tól 1971-ig mezőgazdasági locsoló tónak épült, de ezt a funkcióját soha nem töltötte be. Később a TSZ Horgász Egyesületéhez tartozott, akitől jelenlegi tulajdonosa vette 1997-ben, és nevezte el Római-tónak, régre visszanyúló múltja miatt.

Hazafelé menet egy kicsit még megpihentünk Tatán, a Kálvária lábánál, majd fáradtan, de szép élményekkel gazdagodva érkeztünk – még sötétedés előtt – Budapestre.

Készítette: Bottyán Éva

Beszámoló letöltése pdf-ben

Képek

Séta a Weiss Manfréd gyárban

2013. 04. 17.

Hogyan lesz a húskonzervből lőszer

A Csepeli kórház

Az elmúlt évben több túratársunk vetette fel, lehetne-e egy túrát szervezni a Csepel Művekben? Mivel a túratársak többsége nem járt még ilyen nagy gyárban, a 2013.-évi túratervbe bevettük a csepeli W.M. gyár meglátogatását. Érdemes volt, mert a programon negyven fő jelent meg.

A találkozó a csepeli HÉV csepeli végállomásán volt. Első néhány perces megállónk még a gyáron kívül, a Csepeli Kórház előtt volt. A Csepeli kórházat ugyanis Weiss Manfréd, a gyár alapítója 1922-ben építtette. Ugyancsak Weiss építtette a kórház környékén látható kertes lakóházakat, a gyárban dolgozó szakemberek számára.

Az egykori Csepeli Posztógyár szövödéje

A kórházzal szemben áll a megszűnt Csepeli Posztógyár egykori szövödéje, ami az I. világháború végéig a W.M. lőszergyár egyik csarnoka volt. A Trianoni Békeszerződésben korlátozták a lőszergyártást, ezért ezt a lőszer összeszerelő csarnokot Weiss átadta az 1920-ban alapított Csepeli Posztógyárnak, aminek Ő is 50%-os résztulajdonosa volt

A volt  Szerszámgépgyár gépműhelye – most üres

Amint beléptünk a gyár III.-as kapuján, a városban kezdődő Déli utca folytatódik. Baloldalán megláttuk az egykori Szerszámgépgyár két hatalmas csarnokát. Első a marógép szerelde, a második a Szerszámgépgyár gépműhelye volt. Ebben készítették az itt készülő szerszámgépek alkatrészeit. A száz méter hosszú csarnokok az 1920.-as években épültek, benne repülőgépgyártás is folyt. Most nagy részük üres Az út másik oldalán a Kerékpár gyár épületei állnak, Az I. világháború idején ott is lőszergyártás folyt. A kerékpárgyártás 1929.- ben kezdődött. Az épületek egy részét most külföldi cég használja.

Omladozik a volt Motorkerékpár gyár szereldéje

A Déli utca és a Központi út kereszteződésében áll az egykori Egyedi Gépgyár emeletes irodaépülete, amiben az Egyedi Gépgyár igazgatósága, és ebédlője is volt. Most, a felirat szerint munkásszálló működik benne. A központi úton, az egyedigépgyári épület után áll az egykori Motorkerékpár gyár omladozó üzemcsarnoka A szebb napokat látott, üzemcsarnokban szerelték össze a világszerte ismert Pannónia motorkerékpárokat.

Tovább mentünk a Déli utcán, az Erőmű felé. Ez a terület az Egyedi Gépgyár birodalma volt. Gyártmányai, különféle célgépek a Világ sok országában ismertek voltak.

Az Erőműben már vártak minket. Rövid munkavédelmi tájékoztató után a csoport kettévált, mivel negyven főt nem tudtak egyszerre bekísérni a kazánházba. Egyik felét bekísérték a régi Erőmű kazánházába, ahol az automatikusan működő kazánok biztosítják a csepeli lakótelepek távfűtését. Miután mindkét csoport megnézte a kazántermet, amiben a sok cső között el is lehet tévedni, felmentünk a vezérlőterembe, ahonnan irányítani és figyelemmel lehet kísérni az erőmű működését. Ez után megnéztük a hűtővíztisztító és tároló medencéket. Útközben láttuk a Weiss Manfréd, építtette régi erőmű megmaradt épületét, ami a hozzá tartozó kéményekkel együtt az Ipari Műemlék cím várományosa.

A műemlék erőmű

A hosszúra sikeredett Erőmű látogatás után a közeli Hengerdombnál álltunk meg. A Hengerdomb arról nevezetes, hogy Weiss Manfréd itt kezdte meg a csepeli lőszergyár építését 1892.-ben.

De ki is volt ez a Weiss Manfréd? Kik is voltak Weissék, hogy kerültek Csepelre? A mai fiatal generáció, de talán a középkorúak többsége sem tud válaszolni erre a kérdésre.

Weiss  Manfréd és családja
1893.-ban 

A zsidó vallású, pipakészítő kisiparos Baruch Weiss családjával

valószínűleg Morvaországból települt Magyarországra a XIX. Század első felében,. A falusi pipafaragó fia, Weiss B. Adolf már nem maradt meg apja foglalkozásánál, a jövedelmezőbb terménykereskedésre adta a fejét. A terménykereskedés magas profitot biztosított. Néhány év múlva székhelyét Pestre telepítette, és később legidősebb fiát, Bertholdot is bevette üzleti tevékenységében. A század 50-es éveiben már jelentős vagyonnal rendelkeztek, amivel a kiegyezés utáni időkben betársultak több malom alapításába, ezzel előre léptek az ipari tőkések sorába.

Manfréd, Weiss B. Adolf legkisebb fia, 1857.-ben született Pesten, ahol kereskedelmi akadémiát végzett, gyakorlati éveit pedig Hamburgban, egy kereskedelmi cégnél töltötte. 1877.-ben hazajött, bekapcsolódott bátyja, Berthold üzleti tevékenységébe. De hogy hogyan lett a malomiparból konzervgyár lőszergyár, majd, Magyarország egyik legnagyobb nehézipari gyáróriása, ezt jöttünk megtudni a volt Csepel Vas és Fémművekbe.

A Közvágóhíd melletti konzervgyár
(korabeli tusrajz)

A két Weiss testvér, immár üzlettársak is, hatalmas tőkére tettek szert malomipari tevékenységükkel. A felhalmozott tőke azonban gyarapodni akar. Az ötlet nem is váratott magára. A Weiss testvérek 1882.-ben kibéreltek egy lakást a budapesti Lövölde tér 3 szám alatt, ahol „szelencékben tárolható húskészítményeket” kezdtek készíteni, amit felajánlottak a Hadügyminisztériumnak, ahol a bemutatott terméket elfogadták. A komoly mennyiségű rendelés reményében néhány hónap alatt létrehoztak egy gyártelepet a Közvágóhíd mellett, a Soroksári út – Máriássy utca sarkán. Mivel a Hadügyminisztériummal már kialakult a jó üzleti kapcsolat, a konzervdobozokat gyártó bádogosműhely szabad kapacitását felhasználták az új rendszerű mannlicher puskákhoz szükséges töltény- tárak gyártására. És ha már volt tölténytár, vállalkoztak az elhasznált töltényhüvelyek felújítására is. Ez már robbanásveszéllyel járt, meg is történt a baj. 1890.- ben robbanás történt a lőszer üzemben, ezt követően a városi elöljáróság megtiltotta Budapest belterületén a lőszer gyártását.

Archív fénykép az építkezés kezdetéről

Akkor kerestek, és találtak a Weiss testvérek egy Budapesthez közeli lakatlan területet a Csepel szigeten, ami alkalmasnak mutatkozott lőszerüzem telepítésére. Ez pedig a Csepel községtől nyugatra, a homokbuckás János legelő volt. Csepel, az akkor néhányszáz fős kis település nem is volt önálló község, a ráckevei uradalomhoz tartozott. Itt kezdődött el a lőszer összeszerelő üzem építése, a A később Hengerdombnak elnevezett homokdombon, 1892.-ben. A lőszergyártás .

W. M. lőszergyár a századforduló környékén
(korabeli archív fénykép)

jó üzletnek bizonyult. Weiss Manfréd, aki 1894.-töl egyedül vezette a gyárat, berendezkedett a lőszergyártáshoz szükséges fémek ötvözetek előállítására is, Fémöntődét, martin acélművet, hengerlő és húzóművet telepített. A századfordulóra már ötezer fő dolgozott a gyárban. Az üzletek pedig nem erkölcsi, vagy ideológiai alapon köttetnek. Az 1905.-ben kitört orosz – japán háborúban mindkét félnek megbízható szállítója volt a Weiss Manfréd lőszergyár. Ilyen üzleti előzmények után, a gyár az I. világháború kezdetére már tízezer főnyi alkalmazottal, és jelentős készletekkel állt a hadsereg rendelkezésére. A háború végére az alkalmazott létszám 30000 főre, az 1914.-évinek háromszorosára nőtt.

A W.M. gyár az 1920.-as években
(archív fénykép).

A trianoni békeszerződés minimálisra csökkentette Magyarország részére a lőszergyártást, amit csak állami vállalat végezhetett. Ezt úgy oldották meg, hogy Weiss Manfréd harminc évre „bérbe adta” az államnak a lőszerüzemet. Ezen felül azonban a gyár több üzemcsarnoka üresen állt, a dolgozó létszám alig haladta meg a hatezer főt.

A gyárat át kellett állítani a béketermelésre. A lőszer összeszerelő csarnokok egy részét átadták az 1920.-ban létrehozott Csepeli Posztógyárnak, ennek fejében Weiss Manfréd megkapta a Posztógyár részvényeinek 50%-át.

Acélmű, Nagykalapács

Weiss Manfréd 1922. december 25.-én, 65 éves korában meghalt. Az örökösök úgy döntöttek, hogy a nehéz gazdasági és politikai körülmények között is, a gyár egyben marad, A hatalmas gyár irányítását fiai és vejei vették át.

Beindították a zománcedénygyár- tást, kályhagyártást, de azon kívül a varrótűtől, a patkószegen át, az autógyártástól a repülőgépgyártásig mindennel próbálkoztak, hogy a gyár kapacitását lekössék. A húszas években megindult a kerékpár, a varrógép, és a acélcső gyártása is.

Újabb nagyobb fejlesztést 1935.-ben az alumíniumgyártás bevezetése jelentette. Alumíniumkohót, alumínium formaöntődét, prés és hengerművet létesítettek. Mivel az alumíniumkohászatnak nagy az áramigénye, fejlesztették az Erőművet is. Az alumínium program biztosította a későbbi, Horthyligeten létesített repülőgépgyár anyag és alkatrész igényét. Az alumíniumkohó az 1944.-es légitámadások során megsemmisült.

Fémmű,
alumínium meleghenger

A gyár az 1930.-as évek végére újra teljes kapacitásával állt a hadügyi igények kielégítésére.

Az 1944.-es német megszállás idején az SS birtokába vette a csepeli gyárat, a gyárat eddig vezető Weiss örökösöket – mivel zsidók voltak – külföldre szállították. A gyár 1945.- január 9.-ig, a szovjet csapatok bevonulásáig, a német hadsereg részére dolgozott. A felszabadulás előtt a németek a gyár jelentős részét leszerelték és elszállították, a gyár nagy része romokban hevert.

1945.- január 9.-töl A meglévő kapacitást a szovjet hadsereg ellátására használták fel.

Szállításra váró Pannónia
motorkerékpárok

A háború után ismét át kellett térni a béketermelésre, de most már állami irányítás alatt. A németek által leszerelt gépek egy részét sikerült visszaszerezni, a légitámadások során elpusztult berendezéseket pótolni. A termelés jelentős része a 300 millió Dolláros jóvátétel fejébe történt. Az országban végbement társadalmi és politikai változások a gyárra os kihatással voltak. A gyárat 1948.-ban, az un. Fordulat évében elnevezték Rákosi Mátyás Vas és Fémműveknek. Jelentős fejlesztések is voltak, elsősorban a szerszámgépgyártás és a motorkerékpár gyártásban. Kialakították a gyár tröszti szervezetét, melyen belül önálló gyárak tevékenykedtek. Ilyenek voltak a Fémmű, Acélmű, Csőgyár, Vas és Acélöntödék, mint kohászati, a Szerszámgépgyár,

Egyedi Gépgyár, Kerékpárgyár, Motorkerékpárgyár, Varrógépgyár, mint gépészeti vállalatok. Ezeken kívül volt a SZÉRÜ (Szolgáltató és Raktározási Üzemek) elnevezésű vállalat. A többszöri átszervezés során, és a Transzformátorgyár fel- építésével ez a szervezeti forma többször változott.

Weiss Manfréd síremléke

1956.-után a gyár nevét Csepel Vas és Fémművekre változtatták. Az 1960.-as években a gyárban jelentős fejlesztések voltak. Felépült a Transzformátor gyár, megindult a Pannónia motorkerékpárok gyártása, vákuum öntődé, új csőhegesztő üzem épült, új folyamatos öntódék, présművek, színesfém hengerdék, cső és rúdhúzó üzemek létesültek. A gyár (Tröszt) létszáma ekkor meghaladta a 35000 főt. Ebbe beletartoztak a vidéken létesített, vagy már régebben vidéken működő Csepel Vas és Fémművekhez csatolt kisebb üzemek.

Az 1989.-es rendszerváltás után az egykori Weiss Manfréd gyár megszűnt létezni. Üzemcsarnokait, a gépeket eladták magánvállalkozóknak, egy része üresen áll, mások omladoznak. A szakembergárdát – amire Weiss még a legkritikusabb időben is vigyázott – és a munkásokat szélnek eresztették, Weiss Manfréd meg, a Salgótarjáni úti temetőben foroghat a sírjában.

Források: Berend T. Iván – Ránki György: A Csepeli Vasmű rövid története

 Wikipédia

Fotók: Kölcze Csaba

           Kincs Lajos

Készítette: Kincs Lajos

                  Túravezető

Beszámoló letöltése pdf-ben
Képek

Tavasz a zempléni tájakon

Golop

Golop

Három csodálatos napot töltöttünk Zemplén magyar és szlovák részén. Szállásunk Sátoraljaújhelyen, kollégiumban volt, enni pedig egy halászcsárdában kaptunk. Szállásunkhoz vezető úton azonban néhány helyen megálltunk, hogy túrázzunk egy kicsit vagy csak gyönyörködhessünk kis hazánk épített és természeti szépségeiben. Először Golop községgel ismerkedtünk. Golop legalább az ókor óta lakott, több ezer éves temetkezési helyet tártak fel. A település a Golopy család ősi fészke volt. A falut már IV. Béla idejében említették az oklevelekben, az 1330-as években pedig már temploma is állt. A település a török időkben elpusztult, de később újranépesült. A XVIII. század második felében a falu urai a Vay és a Vécsey családok voltak. Báró Vay Miklós kastélyát 2012-ben szépen helyreállították, jobb szárnyában működik az Ősi Magyar Címertár. Szabadiné Sinkó Ilona aranyhímzéses tűfestő közel 2000 darab ősi nemesi, hivatalos és egyházi címerrajza, rátétes és hímzett ábrázolásai, valamint történelmi zászlók tekinthetőek meg. Ámulattal gyönyörködtünk bennük!

Komlóska - Ruszin tájház kívülről

Program szerint Komlóskán a Telér tanösvényen tettünk volna egy túrát, de a talaj annyira felázott, hogy a vállalkozás reménytelennek látszott. Ezért Komlóskán a Ruszin Tájházat néztük meg, benne a kabolás (kürtős) kemencével. Pihenésképpen Erdőhorvátiban megkóstoltuk a híres-neves kerek perecet.








Sárospatakon már többször jártunk, de a Bodrog partján és a Rákóczi-várban mindig jó sétálgatni. A sétánk alkalmával még egy pávában is gyönyörködhettünk.

Sárospatak már az őskorban is lakott volt. Zsigmond királytól szabad királyi városi rangot, Mátyástól pedig vásártartási jogot kapott. 1531-ben megalapították a már legendássá vált Sárospataki Református Kollégiumot. Sárospatak várát több híres nemesi család is birtokolta, többek között a Dobó család, a Lorántffyak, majd a Rákóczi család. A város lakói aktív részt vállaltak az 1848-49-es szabadságharcban.
Sétánk végeztével Sátoraljaújhelyre indultunk a szállásunkra. Vacsora után esti sétát tettünk a városban.

Sárospatak

Másnap reggeli után megcsodáltuk a Városháza szép épületét kívül-belül, láttuk az erkélyt, melyről Kossuth a híres beszédét mondta.

Tőketerebes

Következett Zemplén szlovák oldali része, elsőként Tőketerebes. Újra megcsodáltuk az 1893-ban épült neogótikus  Andrássy Mauzóleumot (nem is olyan régen belülről is láttuk) és jó nagyokat szippantottunk az Andrássy kastély parkjában hatalmas mennyiségben illatozó medvehagyma-mező levegőjéből. Legutóbb májusban jártunk itt, akkor már virágzott a medvehagyma, az is pazar látvány volt, de akkor már nem lehetett szedni belőle. Most azonban mindenki szedhetett kedvére (legálisan).

Morske Oko

Következő programunk egy csodálatos, felejthetetlen túra Remetehámornál a Morské okohoz (Tengerszemhez). Meglepődve láttuk, hogy a Tengerszem egyik része még jeges volt, de a napsütötte részén pedig már égkék volt a vize. Pazar látvány volt! Túránk során néhol még havat is láttunk.

Megpihentünk a Medvedombnál (Medvedina) a Széles-tó partján, majd még egy tó következett: a Vinnéi tó.

Szállásunk felé haladva megálltunk a piarista templomnál, melyet sajnos csak kívülről csodálhattunk.

Vacsora után tartottunk egy kis tere-ferét, melyet – szokás szerint – közös nótázással fejeztünk be.

Borsi

Utolsó napunk is szép programokkal kecsegtetett. Kezdtünk mindjárt Borsiban, II. Rákóczi Ferenc szülőházánál. Sajnos a felújítási munkálatok megtorpantak legutóbbi látogatásunk óta.

Kisvasút

Pálháza volt a következő állomásunk. Tettünk egy nem túl nehéz túrát a Páfrány tanösvényen, majd a kisvasúttal utaztunk a Kemence patak mentén Kőkaputól Pálházáig. Igazi időutazás volt, egy kicsit gyermekek lettünk újra.
 


Telkibányán csak egy rövid megállónk volt, hiszen nem is olyan régen jártunk már itt. Megnéztük az Aranybányászok emlékművét, vetettünk egy pillantás az Aranygombos templomra, megcsodáltuk a fából faragott „bányászokat”. Telkibányát 1270-ben említik először, mint bányatelepet. A telkibányai aranybányászatról szóló legkorábbi írásos adat 1341-ből származik. 1367-ben Nagy Lajos bányavárossá emelte.

A gönci hordó

Következő uticélunk Gönc volt. 1570 és 1647 között Gönc Abaúj vármegye székhelye volt. A reformáció idején fontos szerepet töltött be a kultúrában: itt fordította magyarra a Bibliát Károli Gáspár. A "Huszita-ház", vagy más néven "cseh-ház" épület elnevezés nemcsak Göncön, hanem a környező településeken is megtalálható. A néphagyomány való alapját - azaz, hogy e házakat husziták lakták volna - a kutatások eddig még nem erősítették meg, máig is vitatják. A műemlék jellegű épület lakótere három osztatú. 1822-ben jelentős átalakításon ment keresztül, s az 1975-1978-ig tartó újabb átalakítás során nyerte el mai formáját. A város rendkívül fontos szerepet töltött be a tokaj-hegyaljai borok kereskedelmében, amit mi sem bizonyít jobban, mintsem a 136,6 literes ún. gönci hordó mértékegységgé vált. Természetesen a Huszita ház minden szobáját, pincéjét, a gönci hordót is beleértve, szemügyre vettük.

Göncön tett látogatásunk után hazafelé vettük az irányt.
Ez a kirándulásunk is sokáig emlékezetes marad. Hiszen nem mindig láthat az ember olyan tengerszemet, mely egyszerre hordozza a tél és a tavasz jegyeit. De a kirándulás minden programja érdekes volt és szép emlékeket őrzünk majd róla.

Készítette: Bottyán Éva

Beszámoló letöltése pdf-ben
Képek (Bottyán Éva)
Képek (Martin Edit)