2014. március 28., péntek

Börzsönyi barangolás



Nemzeti ünnepünket a Börzsönyben töltöttük az idén. Az alkalomhoz illően Martin Edit túravezetőnk felelevenítette az 1848-as eseményeket és meghallgattuk a legendás Sinkovits Imre előadásában a Talpra magyar-t.

Ezek után első állomásunk Vácra vezetett, ahol a Honvéd Emlékműnél tisztelegtünk hőseink előtt.

A Honvéd Emlékmű szomszédságában található a Hétkápolna
Boldogságos Szűz Mária kegytemplom, mely 1718-44 között épült. Búcsújáró hely. A templom alatt kövekkel kirakott ősi forrás van, szemgyógyító erőt tulajdonítanak neki. 1938-ban szabadtéri oltár, szószék épült. 1738-ban Czupin Ilona férje emlékére a templomhoz vezető út mellett hét stációt emeltetett a Boldogságos Szűz hét örömének és hét fájdalmának tiszteletére. A kegytemplom mögött egy nagyon szép horgásztó volt.

Szendehely felé vezetett utunk, ahol egy kis túrát tettünk a Gyadai tanösvényen. Erdei sétánk rönkutakon, függőhídon vezetett keresztül, ami nagyszerű élmény volt.

A Börzsöny és a Cserhát találkozásánál fekszik a Naszály-hegy. A hegy északi lábánál található a Gyadai-réti tanösvény. A Gyadai-rét környéke az őskortól kezdve lakott terület volt. A középkori Gyada községről és templomáról 1389-ből maradt fenn az első írásos emlék. A török korban a falu elnéptelenedett. Templomát a törökök 1563-ban elbontották, és köveit a Vác körüli fal megerősítésére használták fel. Ezt követően a területet már csak pusztaként említik, amelyet hol az ősagárdiak, hol a nőtincsiek használtak szántóföldként. A török kiűzése után a váci püspök birtoka lett. Az egykori legelőkből mára gazdag növényvilágú rétek illetve vadföldek lettek.

Következő megállónk a Nógrádi vár volt. A XI. század várépítkezéseinek megfelelően fagerendákból alkotott, kazettás szerkezetű, majd földdel töltött várfalak jelentették a védelem erejét. Így épülhetett a nógrádi ispánsági vár is. Az évszázadokon át királyi kézben lévő birtokot Árpád-házi IV. (Kun) László adományozta a váci püspökségnek. A fennsík egyik sarkában – mély szárazárokkal elkerítve – létesült a belsővár, melynek jelenleg igen csonka maradványokban látható épületeit a XV. század második felében emeltette Báthory Miklós váci püspök. Ebben az időszakban készült el az a nagyméretű, három emelet magas öregtorony is, melynek csonkja messziről jellegzetessé teszi a nógrádi várromot.


Mire Veresegyházra, a Medve farmra érkeztünk, az idő már nagyon komorrá változott. A gödöllői Grassalkovich kastélyhoz is igyekeznünk kellett a megbeszélt időpont miatt, így a macikra most nem sok idő jutott. A Grassalkovich kastély gyönyörűen felújított szobáit és a lovardát azonban alaposan megcsodálhattuk. Szerencsére az eső is csak a kirándulás legvégére eredt el.

Készítette: Bottyán Éva




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése