2013. augusztus 18., vasárnap

A lengyel Tátra vonzásában


Öt napos kirándulást tettünk Lengyelországban. Utunk Szlovákián át vezetett, tehát megálltunk Európa kulturális fővárosában, Kassán egy rövid városnézésre. Kassa Szlovákia második legnagyobb városa. A település ősidők óta lakott hely, ahol a XIII. században hospesek telepedtek le. A várost először 1230-ban, erődítményeit 1312-ben említik, amikor Károly Róbert vezére, Görgey Jordán ostrom alá veszi a Csák Máté-párti várost. 1347-től szabad királyi város.
A város legnagyobb műemléke az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt Szent Erzsébet-dóm. A dóm helyén már a XIII. században állt egy templom, amely 1378-ban leégett. Ezután fogtak hozzá a dóm építéséhez, de csak 1520-ban fejezték be véglegesen a nagyméretű, háromhajós templomot. Szárnyas főoltára 1474 és 1477 között készült. A dóm altemplomában temették el 1906-ban, Rodostóból hazahozott II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvait. Márványkoporsóját nemzeti színű szalagos koszorúk sokasága borítja.
Szlovákiában időzve Lubló várát is megtekintettük. A Poprád túloldalán emelkedő 200 méter magas hegytetőn áll Lubló vára, mely a XIV. század elején épült, 1311-ben Amadé nádor foglalta el Csák Mátétól királya számára. A település 1364-ben I. Lajostól szabad királyi városi rangot kapott. 1412-ben Zsigmond itt kötötte azt a szerződést, melyben 13 szepesi várossal együtt Lublót is elzálogosította a lengyeleknek, akik innen kormányozták a városokat. 
A várat bejárva nagy meglepetésben volt részünk: a várudvaron sólyom-röptetést láttunk. Felejthetetlen élmény volt! 

Lengyelországot késő délután értük el. Szállásunk gyönyörű helyen volt: Bukowina Tatrzanskában, az Anna Hotelben.

A bőséges vacsora, majd a kiadós reggeli után egy különleges kaland várt ránk: lovaskocsival a Morskie Okohoz (tengerszem) mentünk (néhány edzett túratársunk gyalog tette meg a kétszer 9 km-es utat oda-vissza). A lovaskocsikázás egyedülálló élmény volt, azt hittük, ezt már nem lehet fokozni. De a tengerszemet megpillantva és körbejárva ebben már korántsem voltunk olyan biztosak. A képek magukért beszélnek!


Délután Zakopanetól siklóvasúttal felmentünk a Gubalówkára, ahonnan szép panoráma lehetett volna a Tátra csúcsaira, de sajnos a kilátást nagyon megzavarta a sok étterem és a bazársor, amitől vásári jelleget öltött a hegytető.

Következő napunkat Krakkónak és a wieliczkai Sóbányának szenteltük. Krakkó 1795-ig lengyel főváros volt, jelenleg közigazgatási, kulturális, oktatási és turisztikai központ. Krakkó a Visztula folyó partján fekszik. A város közelében a Kárpátok északi nyúlványai kapaszkodnak a magasba, de maga a város síkvidék jellegű. A Wawel egy mészkő-kiemelkedés a Visztula bal partján, 228 méterrel a tengerszint felett. A királyi palota, bástyák, és katedrális foglal helyet a hegy tetején. A lengyel királyok és több híres lengyel temetkezési helye is a hegyen fekvő katedrálisban található.  A katedrális altemplomában temették el Báthory Istvánt, aki lengyel király is volt 1575-1586 között.

A krakkói Főtér központi helyén áll az egykori kereskedelmi csarnok, a Posztóház. Az épület története még a XII. és a XIII. századra nyúlik vissza. Egyedi hangulatú most is, zajos, színes forgatag, ahol krakkói emléktárgyakat és népművészeti cikkeket lehet vásárolni.
A wieliczkai sóbányák Lengyelország legrégebbi sóbányái, a Bochnia sóbányával együtt a krakkói sóvidék része, a XIII. századtól 1772-ig a krakkói sóbányászat részét alkotta. A bánya, mely a világ legrégebbi kősó bányái közé tartozik, Wieliczka, egy Krakkó melletti kisváros alatt van. A sótelepek a miocén korban keletkeztek, később az Alpok felgyűrődésének során a tektonikus folyamatok eredeti keletkezési helyüktől több tíz kilométerre elmozgatták.

A bánya jelenleg múzeum. A bánya 1976-tól lengyel műemléki listára került, 1978-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára. 1989-ben a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján is bejegyezték. 1989-től Lengyelország történelmi emlékhelye lett. A wieliczkai bányában 9 szintet különböztetnek meg, melyekből az első – a Bono szint – 64 méter mélyen van, míg az utolsó 327 méter mélyen fekszik. A tárnák összes hossza az összekötő folyosókkal, tavakkal, termekkel, aknákkal együtt meghaladja a 300 kilométert, össztérfogatuk pedig mintegy 7,5 millió m³.
 


Következő napunkat már mindannyian nagyon vártuk: tutajozás következett a Dunajec áttörésében.

A Pieniny hegység a Tátrától 30 km-re helyezkedik el, és a Központi Kárpátok legkeletibb tagja. A hegység 10 km hosszú és 4 km széles, déli részén a Dunajec-folyó folyik keresztül. A folyó gyönyörű hasadékvölgyet képez, melynek meredek, sziklás és szaggatott hegyoldalai festői tájképi részletekben bővelkednek.
A hasadék keletkezéséről több legenda mesél. A legérdekesebbek a népi mondák. Az egyik szerint Chrobry Boleslaw király kardjával hasította ketté a földet, hogy helyet adjon a folyónak.
Maga a tutajozás feledhetetlen élmény volt! A tutajok Sromowce-ből  indultak különleges útjukra. 15 km hosszú utat tettek meg, annak ellenére, hogy egyenes vonalban csak 6 km-re fekszik a végállomás, a Szczawnica. A szintkülönbség 36 m, a vízszinttől függően az út ideje 2-3 óra. Az út túlnyomó részén neutrális határterületen közlekednek a tutajok, mivel a Dunajec határfolyó, jobb oldalt Szlovákiát, bal oldalt Lengyelországot láthattuk.


A nap hátra lévő részében Nedec várát látogattuk meg, sajnos, csak kívülről. Olyan impozáns látványt nyújtott, hogy őszintén sajnáltuk, amiért nem láttuk belülről is. A Dunajec folyó partján magasodik a vár, mely farkasszemet néz az átellenben, a galíciai oldalon magasodó Czorszynnal. A monda szerint a két vár két egymással állandó viszályban élő testvéré volt. Nedec (más néven Dunajec) várát Drugeth Vilmos építtette saját birtokán kevéssel 1330 előtt. Ma művészeti alkotóház és múzeum van benne.





Utolsó napunkon Chocholówot látogattuk meg, ezt a tipikus helyi építészeti jegyeket viselő kis skanzen falut.


A nap legszebb programja még hátra volt. Hazafelé tartva Szlovákiában  Árva várát néztük meg kívül-belül. Csodálatos volt! Az Árva folyó felett keskeny hegygerincen áll Árva vára, amely az egykori Magyarország legfestőibb sasfészke. A vár legkorábbi része, a felsővár a XIII. században, a középső rész 1483 és 1543 között, az alsóvár 1556 és 1611 között épült. A vár ma is teljesen ép, értékes bútorai, műkincsei, falfestményei vannak. 1868 óta múzeum.




Készítette: Bottyán Éva
Beszámoló letöltése PDF-ben

1 megjegyzés: