2012. november 23., péntek

Őszi színek a Balatonfelvidéken


2012. október 20 – 22.: Őszi színek a Balatonfelvidéken

 Még mindig tartott az indián nyár, amikor három napot a Balaton környékén töltöttünk. Sokat túráztunk, a szokottnál talán többet is, de nagyon jólesett a mozgás a természetben. A fák már szép színesek voltak, a nyárias meleg viszont rácáfolt erre. Szinte nem is tudtuk, melyik évszakban is járunk.
Először a Magas-Bakonyban, Bakonybélben túráztunk a Hubertlaki tóhoz (más néven: Bakonyi "Gyilkos-tó").
A Hamuházi-séd forrásai által táplált, mesterséges gáttal elzárt völgyben található a tó. Csillogó víztükrét meg-megszakítják a tóból kiálló elárasztott fák csonkjai. A tó környékén gőtéket és más ritka kétéltűeket , vizi vadmadarakat figyelhetünk meg. A nevét a közelben található Hubertlakról kapta, ahol korábban az Esterházy család tulajdonában lévő vadászkastély állt, ez az 1900-as évek második felében leégett, és helyére vadászházat épített az erdőgazdaság, mely ma kulcsos-házként üzemel. A hely csendjével és varázsával méltán adózik a több, mint ezer éve a vadászok védőszentjeként tisztelt Szent Hubertus emléke előtt. Az addig kicsapongó életet élő hercegi sarj nagypénteken, egy vadászat alkalmával fénylő keresztet pillantott meg egy gyönyörű szarvas agancsai között. E jel hatására megtért, előbb remete, majd pap, végül pedig püspök lett, akit már a X. században a vadászok védőszentjévé választottak.

A gyönyörű tó után újabb szép látvány várt bennünket Tihanyban. Igaz, hogy a levendula-mezőből már nem sokat láttunk, hiszen ilyenkor már elvirágzott, de nagyon szép panorámában gyönyörködhettünk a Külső- illetve a Belső-tóról. A tihanyi levendulás, a Tihanyi-félszigeten elterülő, Magyarország első ipari célú nagy levendulaültetvénye, melynek köszönhetően a levendula napjainkra meghatározó szimbóluma lett, mind Tihanynak, mind a félszigetnek. Tihany a speciális, félsziget-jellegének köszönhetően a mérések szerint az egyik leggazdagabb hely Magyarországon a napsütéses órák számát tekintve, míg a csapadékmennyiségéről pont az ellenkezője mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a levendulának. 
Így vált a Tihanyban telepített levendula világhírűvé, mivel minőségét tekintve még a Franciaországban termesztett levendulánál is jobb lett. A Balaton tektonikai süllyedésekkel keletkezett mintegy 25 ezer évvel ezelőtt. Ebbe nyúlik be a Tihanyi-félsziget, amely a tavat két medencére osztja. A táj arculatát a vulkanikus erők évmilliókkal ezelőtt alakították ki, amelyről napjainkban a két óriási méretű kaldera tanúskodik. E krátermaradványokban alakult ki két lefolyástalan tó, a Belső-tó és a Külső-tó.
  
Az első napra ennyi túra és ennyi szépség elég is volt, elindultunk hát, hogy elfoglaljuk szállásunkat Tapolcán, a Diákszálláson. A bőséges és ízletes vacsora után még összegyűltünk egy kis tere-ferére.


Második napunk első programja a Rezi vár megtekintése volt. A Balatontól északnyugati irányban, Rezi település határában, a Keszthelyi-hegység egyik 427 méter magas sziklaormának kiugró részét koronázzák meg Rezi várának kőfalai. A korabeli források szerint Rezi uradalmát 1282-ben Árpád-házi IV. László király a Hernád folyó menti Boldogkőért cserébe adta át a Tomaj nembeli Tiba előkelőnek, akitől fegyveres erővel ragadta el Péc nembeli Apor. Nagy valószínűséggel Apor báró parancsára emelték Rezi várának korai magját, hogy a földesúr innen uralhassa elorozott új birtokát. Mindhiába, hiszen elhunytáig fiú utódot nem hagyott hátra, így a rezi várbirtok visszakerült a királyi kamara kezelésébe. Évszázadokon keresztül omladoztak falai, mígnem a 2000. esztendőben megkezdődtek a régészeti feltárások és helyreállítások.

A vár „elfoglalása” után megálltunk Szigligeten, benéztünk a Süllőfesztiválra. Azonban a hatalmas tömeget látva nem sokáig maradtunk, elindultunk Balatonedericsre, az Afrika Múzeumba. Megalapítása a híres afrika-kutató, neves vadász, a néhai Dr. Nagy Endre érdeme, akinek a kastély sokáig vadászotthona volt. A múzeumban található közel 4 évtized gyűjtő-munkájának gyümölcse, a rengeteg európai és afrikai trófea. Itt láthatóak a benszülöttek használati tárgyai, vadász és harci eszközei, az afrikai népek kultúráját reprezentáló bútorok, népművészeti  tárgyak. Nagy Endre dolgozószobájában személyes tárgyai, kedvenc fegyverei és vadászfelszerelése látható. A múzeumot egy kisebb állatkert veszi körül, ahol megtalálható hazánk jellegzetes állatai mellett az afrikai élővilág számtalan faja. Emberközelben él a vaddisznó család, bivalycsorda, zebra, tevék.

A túratársak közül néhányan már jártak itt két évvel ezelőtt (szintén a csapattal), ezért akik most nem akartak bejönni a múzeumba, azokat az autóbusz elvitte Balatongyörökre, a Szépkilátóhoz. Egykor Kápolna-dombnak hívták, mert aljában a domonkos rendiek kolostora állt. A domb alján található, a II. századból származó római villát, a hozzá tartozó fürdőt és Római-forrást az 1940-es években kezdték el feltárni.



A késő délutánt a Tapolcai Tavasbarlangban töltöttük, amit csónakkal jártunk be. Ez az ország egyetlen barlangja, amelyet csónakkal járhatnak be a látogatók. 1903-ban kútásás közben fedezeték fel a barlangot, amelynek a 13,7 millió éves kőzetébe a feltörő melegvíz alakított ki járatokat. A barlang száraz ágában kisebb szoba nagyságú teremek láthatók. A vizes ág 200 méterét víz alatti reflektorok világítják meg, csónakkal körútvonalon bejárható. A barlang vize 18-20 fokos, a csónakázó rész vízmélysége 70-120 cm, a hőmérséklet a barlangban egész évben 20 fok körüli. Azt hiszem, nem csak a gyerekeknek volt hatalmas élmény bejárni a sejtelmesen megvilágított barlang-labirintusokat!


A „barlang-túra” után hazasétáltunk a szállásra, de közben megtekintettük Tapolca nevezetességét, a Malom-tavat. Mediterrán házaival, a malomépülettel és a tó szépen parkosított környezetével a tapolcai Malom-tó hazánk egyik leghangulatosabb városrésze. A régészeti kutatások azt  igazolják,  hogy a Templomdomb az i. e. 5 évezredtől lakott hely volt és ezen a részen alakult ki a középkori Tapolca központja is.
 


Utolsó napunkon „bemelegítésként” megnéztük Monostorapátiban a víztározót, azután Vinyére vettük az irányt, ahonnan a Cuha-völgyében túráztunk egészen Csesznekig. Akik nem vállalták a kb. 10 km-es túrát, azokat az autóbusz elvitte Csesznekig, ahol a várat lehetett bebarangolni, vagy a kőmosó szurdokban lehetett egy kisebb túrát tenni. Bármerre is vette valaki az irányt, mindenképpen szép élményekkel gazdagodott.
A Magas-Bakony egyik méltán közkedvelt kirándulóhelye ez a sziklás Cuha-völgy: vadregényes, eldugott, vízmosá-sokkal tarkított. A völgy északi kijáratának közelében található  a hírhedt bakonyi betyár, Savanyú Jóska búvóhelyeként elhíresült Betyárpamlag-barlang, az éltető vizet adó, a természet tiszta ízét jelentő Kőpince-forrás, a Zörög-tető, valamint az Ördög-rét, mely talán a Cuha-patak legszebb szurdoka, bejáratánál a Zsiványbarlanggal, mely sziklaüreg egykor az üldözőbe vett betyárok számára szolgált menedékként.
A Cseszneki vár az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bana nembeli Jakab báró, kardhordozó-mester emeltette egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A XIV. század elején a Csák nemzetség vásárolta meg, tőlük cserével Anjou Károly király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért. A 16. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek (Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével) végvárként védelmezte az országot. Életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól ittasan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva meggyújtotta a kanócot, mire a löveg szétrobbant, megölve mindkettőjüket. A várban az 1810. évi földrengés nagy károkat okozott, majd az 1820-as tűzvész következtében minden fa tartószerkezete kiégett, mely meghozta a vár végső leromlását. Az 1970-es évek óta vallatják romjait a régészek, egyúttal helyreállítási munkákat végezve a csodálatos tájban emelkedő cseszneki váron.
A vár tövében lévő sörözőben pihentünk egy keveset és hazaindultunk. Megint gazdagabbak lettünk néhány szép élménnyel a három nap alatt.

Készítette: Bottyán Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése