2013. május 10., péntek

Séta a Weiss Manfréd gyárban



2013. 04. 17.
Hogyan lesz a húskonzervből lőszer


A Csepeli kórház
Az elmúlt évben több túratársunk vetette fel, lehetne-e egy túrát szervezni a Csepel Művekben? Mivel a túratársak többsége nem járt még ilyen nagy gyárban, a 2013.-évi túratervbe bevettük a csepeli W.M. gyár meglátogatását. Érdemes volt, mert a programon negyven fő jelent meg.
A találkozó a csepeli HÉV csepeli végállomásán volt. Első néhány perces megállónk még a gyáron kívül, a Csepeli Kórház előtt volt. A Csepeli kórházat ugyanis Weiss Manfréd, a gyár alapítója 1922-ben építtette. Ugyancsak Weiss építtette a kórház környékén látható kertes lakóházakat, a gyárban dolgozó szakemberek számára.
Az egykori Csepeli Posztógyár szövödéje
A kórházzal szemben áll a megszűnt Csepeli Posztógyár egykori szövödéje, ami az I. világháború végéig a W.M. lőszergyár egyik csarnoka volt. A Trianoni Békeszerződésben korlátozták a lőszergyártást, ezért ezt a lőszer összeszerelő csarnokot Weiss átadta az 1920-ban alapított Csepeli Posztógyárnak, aminek Ő is 50%-os résztulajdonosa volt
A volt  Szerszámgépgyár gépműhelye – most üres
Amint beléptünk a gyár III.-as kapuján, a városban kezdődő Déli utca folytatódik. Baloldalán megláttuk az egykori Szerszámgépgyár két hatalmas csarnokát. Első a marógép szerelde, a második a Szerszámgépgyár gépműhelye volt. Ebben készítették az itt készülő szerszámgépek alkatrészeit. A száz méter hosszú csarnokok az 1920.-as években épültek, benne repülőgépgyártás is folyt. Most nagy részük üres Az út másik oldalán a Kerékpár gyár épületei állnak, Az I. világháború idején ott is lőszergyártás folyt. A kerékpárgyártás 1929.- ben kezdődött. Az épületek egy részét most külföldi cég használja.
Omladozik a volt Motorkerékpár gyár szereldéje

A Déli utca és a Központi út kereszteződésében áll az egykori Egyedi Gépgyár emeletes irodaépülete, amiben az Egyedi Gépgyár igazgatósága, és ebédlője is volt. Most, a felirat szerint munkásszálló működik benne. A központi úton, az egyedigépgyári épület után áll az egykori Motorkerékpár gyár omladozó üzemcsarnoka A szebb napokat látott, üzemcsarnokban szerelték össze a világszerte ismert Pannónia motorkerékpárokat.
Tovább mentünk a Déli utcán, az Erőmű felé. Ez a terület az Egyedi Gépgyár birodalma volt. Gyártmányai, különféle célgépek a Világ sok országában ismertek voltak.
Az Erőműben már vártak minket. Rövid munkavédelmi tájékoztató után a csoport kettévált, mivel negyven főt nem tudtak egyszerre bekísérni a kazánházba. Egyik felét bekísérték a régi Erőmű kazánházába, ahol az automatikusan működő kazánok biztosítják a csepeli lakótelepek távfűtését. Miután mindkét csoport megnézte a kazántermet, amiben a sok cső között el is lehet tévedni, felmentünk a vezérlőterembe, ahonnan irányítani és figyelemmel lehet kísérni az erőmű működését. Ez után megnéztük a hűtővíztisztító és tároló medencéket. Útközben láttuk a Weiss Manfréd, építtette régi erőmű megmaradt épületét, ami a hozzá tartozó kéményekkel együtt az Ipari Műemlék cím várományosa.
A műemlék erőmű
A hosszúra sikeredett Erőmű látogatás után a közeli Hengerdombnál álltunk meg. A Hengerdomb arról nevezetes, hogy Weiss Manfréd itt kezdte meg a csepeli lőszergyár építését 1892.-ben.
De ki is volt ez a Weiss Manfréd? Kik is voltak Weissék, hogy kerültek Csepelre? A mai fiatal generáció, de talán a középkorúak többsége sem tud válaszolni erre a kérdésre.
Weiss  Manfréd és családja
1893.-ban
 
A zsidó vallású, pipakészítő kisiparos Baruch Weiss családjával
valószínűleg Morvaországból települt Magyarországra a XIX. Század első felében,. A falusi pipafaragó fia, Weiss B. Adolf már nem maradt meg apja foglalkozásánál, a jövedelmezőbb terménykereskedésre adta a fejét. A terménykereskedés magas profitot biztosított. Néhány év múlva székhelyét Pestre telepítette, és később legidősebb fiát, Bertholdot is bevette üzleti tevékenységében. A század 50-es éveiben már jelentős vagyonnal rendelkeztek, amivel a kiegyezés utáni időkben betársultak több malom alapításába, ezzel előre léptek az ipari tőkések sorába.
Manfréd, Weiss B. Adolf legkisebb fia, 1857.-ben született Pesten, ahol kereskedelmi akadémiát végzett, gyakorlati éveit pedig Hamburgban, egy kereskedelmi cégnél töltötte. 1877.-ben hazajött, bekapcsolódott bátyja, Berthold üzleti tevékenységébe. De hogy hogyan lett a malomiparból konzervgyár lőszergyár, majd, Magyarország egyik legnagyobb nehézipari gyáróriása, ezt jöttünk megtudni a volt Csepel Vas és Fémművekbe.
A Közvágóhíd melletti konzervgyár
(korabeli tusrajz)
A két Weiss testvér, immár üzlettársak is, hatalmas tőkére tettek szert malomipari tevékenységükkel. A felhalmozott tőke azonban gyarapodni akar. Az ötlet nem is váratott magára. A Weiss testvérek 1882.-ben kibéreltek egy lakást a budapesti Lövölde tér 3 szám alatt, ahol „szelencékben tárolható húskészítményeket” kezdtek készíteni, amit felajánlottak a Hadügyminisztériumnak, ahol a bemutatott terméket elfogadták. A komoly mennyiségű rendelés reményében néhány hónap alatt létrehoztak egy gyártelepet a Közvágóhíd mellett, a Soroksári út – Máriássy utca sarkán. Mivel a Hadügyminisztériummal már kialakult a jó üzleti kapcsolat, a konzervdobozokat gyártó bádogosműhely szabad kapacitását felhasználták az új rendszerű mannlicher puskákhoz szükséges töltény- tárak gyártására. És ha már volt tölténytár, vállalkoztak az elhasznált töltényhüvelyek felújítására is. Ez már robbanásveszéllyel járt, meg is történt a baj. 1890.- ben robbanás történt a lőszer üzemben, ezt követően a városi elöljáróság megtiltotta Budapest belterületén a lőszer gyártását.

Archív fénykép az építkezés kezdetéről
Akkor kerestek, és találtak a Weiss testvérek egy Budapesthez közeli lakatlan területet a Csepel szigeten, ami alkalmasnak mutatkozott lőszerüzem telepítésére. Ez pedig a Csepel községtől nyugatra, a homokbuckás János legelő volt. Csepel, az akkor néhányszáz fős kis település nem is volt önálló község, a ráckevei uradalomhoz tartozott. Itt kezdődött el a lőszer összeszerelő üzem építése, a A később Hengerdombnak elnevezett homokdombon, 1892.-ben. A lőszergyártás .
W. M. lőszergyár a századforduló környékén
(korabeli archív fénykép)
jó üzletnek bizonyult. Weiss Manfréd, aki 1894.-töl egyedül vezette a gyárat, berendezkedett a lőszergyártáshoz szükséges fémek ötvözetek előállítására is, Fémöntődét, martin acélművet, hengerlő és húzóművet telepített. A századfordulóra már ötezer fő dolgozott a gyárban. Az üzletek pedig nem erkölcsi, vagy ideológiai alapon köttetnek. Az 1905.-ben kitört orosz – japán háborúban mindkét félnek megbízható szállítója volt a Weiss Manfréd lőszergyár. Ilyen üzleti előzmények után, a gyár az I. világháború kezdetére már tízezer főnyi alkalmazottal, és jelentős készletekkel állt a hadsereg rendelkezésére. A háború végére az alkalmazott létszám 30000 főre, az 1914.-évinek háromszorosára nőtt.
A W.M. gyár az 1920.-as években
(archív fénykép)
.
A trianoni békeszerződés minimálisra csökkentette Magyarország részére a lőszergyártást, amit csak állami vállalat végezhetett. Ezt úgy oldották meg, hogy Weiss Manfréd harminc évre „bérbe adta” az államnak a lőszerüzemet. Ezen felül azonban a gyár több üzemcsarnoka üresen állt, a dolgozó létszám alig haladta meg a hatezer főt.
A gyárat át kellett állítani a béketermelésre. A lőszer összeszerelő csarnokok egy részét átadták az 1920.-ban létrehozott Csepeli Posztógyárnak, ennek fejében Weiss Manfréd megkapta a Posztógyár részvényeinek 50%-át.
Acélmű, Nagykalapács
Weiss Manfréd 1922. december 25.-én, 65 éves korában meghalt. Az örökösök úgy döntöttek, hogy a nehéz gazdasági és politikai körülmények között is, a gyár egyben marad, A hatalmas gyár irányítását fiai és vejei vették át.
Beindították a zománcedénygyár- tást, kályhagyártást, de azon kívül a varrótűtől, a patkószegen át, az autógyártástól a repülőgépgyártásig mindennel próbálkoztak, hogy a gyár kapacitását lekössék. A húszas években megindult a kerékpár, a varrógép, és a acélcső gyártása is.
Újabb nagyobb fejlesztést 1935.-ben az alumíniumgyártás bevezetése jelentette. Alumíniumkohót, alumínium formaöntődét, prés és hengerművet létesítettek. Mivel az alumíniumkohászatnak nagy az áramigénye, fejlesztették az Erőművet is. Az alumínium program biztosította a későbbi, Horthyligeten létesített repülőgépgyár anyag és alkatrész igényét. Az alumíniumkohó az 1944.-es légitámadások során megsemmisült.
Fémmű,
alumínium meleghenger

A gyár az 1930.-as évek végére újra teljes kapacitásával állt a hadügyi igények kielégítésére.
Az 1944.-es német megszállás idején az SS birtokába vette a csepeli gyárat, a gyárat eddig vezető Weiss örökösöket – mivel zsidók voltak – külföldre szállították. A gyár 1945.- január 9.-ig, a szovjet csapatok bevonulásáig, a német hadsereg részére dolgozott. A felszabadulás előtt a németek a gyár jelentős részét leszerelték és elszállították, a gyár nagy része romokban hevert.
1945.- január 9.-töl A meglévő kapacitást a szovjet hadsereg ellátására használták fel.
Szállításra váró Pannónia
motorkerékpárok
A háború után ismét át kellett térni a béketermelésre, de most már állami irányítás alatt. A németek által leszerelt gépek egy részét sikerült visszaszerezni, a légitámadások során elpusztult berendezéseket pótolni. A termelés jelentős része a 300 millió Dolláros jóvátétel fejébe történt. Az országban végbement társadalmi és politikai változások a gyárra os kihatással voltak. A gyárat 1948.-ban, az un. Fordulat évében elnevezték Rákosi Mátyás Vas és Fémműveknek. Jelentős fejlesztések is voltak, elsősorban a szerszámgépgyártás és a motorkerékpár gyártásban. Kialakították a gyár tröszti szervezetét, melyen belül önálló gyárak tevékenykedtek. Ilyenek voltak a Fémmű, Acélmű, Csőgyár, Vas és Acélöntödék, mint kohászati, a Szerszámgépgyár,
Egyedi Gépgyár, Kerékpárgyár, Motorkerékpárgyár, Varrógépgyár, mint gépészeti vállalatok. Ezeken kívül volt a SZÉRÜ (Szolgáltató és Raktározási Üzemek) elnevezésű vállalat. A többszöri átszervezés során, és a Transzformátorgyár fel- építésével ez a szervezeti forma többször változott.
Weiss Manfréd síremléke
1956.-után a gyár nevét Csepel Vas és Fémművekre változtatták. Az 1960.-as években a gyárban jelentős fejlesztések voltak. Felépült a Transzformátor gyár, megindult a Pannónia motorkerékpárok gyártása, vákuum öntődé, új csőhegesztő üzem épült, új folyamatos öntódék, présművek, színesfém hengerdék, cső és rúdhúzó üzemek létesültek. A gyár (Tröszt) létszáma ekkor meghaladta a 35000 főt. Ebbe beletartoztak a vidéken létesített, vagy már régebben vidéken működő Csepel Vas és Fémművekhez csatolt kisebb üzemek.

Az 1989.-es rendszerváltás után az egykori Weiss Manfréd gyár megszűnt létezni. Üzemcsarnokait, a gépeket eladták magánvállalkozóknak, egy része üresen áll, mások omladoznak. A szakembergárdát – amire Weiss még a legkritikusabb időben is vigyázott – és a munkásokat szélnek eresztették, Weiss Manfréd meg, a Salgótarjáni úti temetőben foroghat a sírjában.

Források: Berend T. Iván – Ránki György: A Csepeli Vasmű rövid története
 Wikipédia

Fotók: Kölcze Csaba
           Kincs Lajos

Készítette: Kincs Lajos
                  Túravezető

Beszámoló letöltése pdf-ben
Képek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése